Szívszorító képek láttak napvilágot egy németországi állatkertből: egy gorillamama kölyke már több napja meghalt, az állat azonban még mindig nem mondott le róla.

Egy hete halt meg egy Shiva nevű gorilla kicsinye a frankfurti állatkertben, az állat azonban a mai napig nem tudja elfogadni kölyke távozását.

IllusztrációForrás: Thinkstock

A Daily Mail által közölt képeken, amelyeket ide kattintva nézhetsz meg, jól látszik, hogy Shiva továbbra is ölelgeti és mindenhová magával viszi a kis testet, a gondozók szerint pedig többször meg is rázza, így próbálja „felébreszteni” a kicsinyét. Múlt csütörtökön még rendben volt, aztán hirtelen, minden előjel nélkül meghalt délutánra. Egyelőre fogalmunk sincs, mi okozta– mondta el az állatkert igazgatója, professzor Manfred Niekisch, aki szerint ez sokszor előfordul a gorilláknál, akiknél az anya-gyermek kapcsolat különösen szoros. A gorillának ő volt a második kicsinye, aki nem sokkal születése után elpusztult. Shirának időre van szüksége, hogy megeméssze a történteket– tette hozzá Niekisch.