Extrém helyszínről jelentkezett hétfő reggel Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani.

A Morning Show nagyágyúi 6 és 10 óra között a föld alól, a fővárosi 4-es metró vonaláról köszöntötték hallgatóikat. A különleges élmény kapcsán Vadon Jani elmesélte, gyerekkora óta szereti a metrózást, kedvence pedig a Kisföldalatti.

Forrás: redlemon

Kívántak már jó reggelt száguldó kamionról, hallgathattuk őket több emeletnyi magasságban felfüggesztett üvegstúdióból, cápákkal teli akváriumból, és emlékezetes marad a Balaton közepéről közvetített adásuk is. A Morning Show neve mára egybeforrt a különleges kalandokkal, ma reggel pedig a fiúk újabb extrém terepet találtak: a népszerű rádiósok a budapesti metróból köszöntötték a hallgatókat.

Vadon Janiról köztudott, hogy nincs jogosítványa és a leggyakrabban tömegközlekedéssel utazik. Ennek egyik oka a környezettudatosság, a másik pedig a villamos, a metró és a troli iránt érzett vonzalma. Míg például a troliban elsősorban a hangtalanságát és a környezetbarát kialakítását kedveli, addig a metrókhoz gyerekkora óta vonzódik. „Az első metrózásom Kőbánya-Kispesthez kötődik, ami akkor nekem egy valóságtól elrugaszkodott élmény volt, mert még csak 10 éves voltam és korábban csak az 50-es villamossal utaztam a városban. A beengedő kapu nagyon megmaradt bennem: emlékeim szerint egy forintot kellett bedobni, hogy kinyíljon, egy kis idő után pedig óriási csattanással záródott össze – én pedig rettegtem attól, hogy beszorulok, ezért pánikszerűen igyekeztem átvágtatni rajta" – árulta el a műsorvezető, aki Sebestyén Balázzsal és Rákóczi Ferivel hétfőn a 4-es metró vonaláról szólt a hallgatókhoz.

„Világszínvonalú kialakításával a négyes metró kicsit már bepillantás a jövőbe" - mesélte a népszerű rádiós. „De hogy a múlt értékes darabkáiról se feledkezzünk meg, érdemes lemenni a Vörösmarty tér-Mexikói út között közlekedő Kisföldalattihoz is – én rengeteget utaztam a vonalán, a hangulata az évek alatt egészen belém égett. Annyira zajos, mint az egykori vidámparki viharvasút volt, korhű csempékkel és kerámia díszítésekkel burkolt falaival, szegecselt oszlopaival pedig a legtöbb megálló egy-egy kis gyöngyszem. Arról nem is beszélve, hogy az Andrássy út fent is gyönyörű" – áradozott Jani, akinek a Morning Show extrém helyszínei közül a motoros sárkányrepülő jött be leginkább. „A motoros sárkány egy átlagos repülőgéphez képest is csak egy apró lélekvesztő, amin utazva a levegő minden rezdülését éreztem, fantasztikus volt! Már várom, hogy mi lesz a következő szenzációs helyszín, talán egyszer az Északi-sark jege alá is lemegyünk" – ábrándozott.