Az egykori műsorvezető bevallotta, újra szerelmes és boldogan vállalja fel kedvesét.

Nóci bevallotta, hogy eleinte, két férfi között őrlődött, nem tudta eldönteni, kit válasszon. Az előző párja 11 hónapig volt börtönben, az egykori műsorvezető rendszeresen látogatta, az utolsó hónapokban ismerkedett meg, mostani párjával, a kényes helyzetet a két férfi elfogadta.

„Azt láttam, hogy mindketten a maguk módján szerettek annyira, hogy elfogadják a helyzetet, hogy ketten kell osztozzanak egy nőt, amit, ha nem pikánsan akarjuk megközelíteni, akkor egy motiváló, férfias feladat" – mondta Nóci, aki döntött és új párjával bizakodva tekint a jövőbe.

„Az elején kiderült, hogy ő az, akit kerestem, akivel letudnám élni az életem, terveink vannak gyerekben is gondolkodunk a többi meg a férfi dolga" – mosolygott Nóci.