Kulcsár Edina hiába a világ második legszebb nője, egy nála kevésbé szép, de már nemzetközi sikereket maga mögött tudó cseh származású szupermodell nem volt hajlandó vele fotózkodni.

A mi magyar szépségkirálynőnktől bizony csak tanulhatna a cseh szupermodell, Eva Herzigová, aki már nagyon elszállt magától. Kulcsár Edina a sikerei ellenére is szerény és alázatos maradt, nem véletlenül tetszett meg szépsége mellett stílusa is a legnagyobb olasz fehérnemű- és harisnyakereskedelmi cégnek. Meghívták Veronába egy hatalmas, nemzetközi show-ra, ahol díszvendégként vonult végig a vörös szőnyegen. Mindenki vele akart fotózkodni, és mi megértjük, hogy miért.

Kulcsár Edina a veronai vörös szőnyegenForrás: Facebook/Kulcsár Edina

„Amikor a Casanova musical amerikai turnéjára elindultam, akkor felkerestem egy olasz fürdőruhamárka magyar képviseletét, hogy tudnának-e adni pár szép darabot, amit viselhetek. Szerencsére kaptam, és annyira megtetszett nekik, ahogyan viseltem és reklámoztam a termékeiket, hogy felvetették, lenne-e kedvem a veronai show-jukra kimenni. Gyorsan összedobtam egy prezentációt magamról, kiegészítve egy rövid videó-összeállítással. Két napra rá jött is a válasz, hogy a veronai főnök felkért a részvételre az éves divatbemutatón, ahová a világ minden tájáról hívnak divattal foglalkozó újságírókat" – kezdett bele Edina pár órával az után, hogy a repülőgépe ismét Budapesten landolt. 
„Nem gondoltam, hogy ekkora volumenű show-ba csöppenek bele, volt itt vörös szőnyeg, hatalmas after party, és persze divatbemutató. Olyan szupermodellekkel emlegettek egy lapon, mint Éva Herzigová és Irina Shayk, akik Olaszországban hatalmas népszerűségnek örvendenek. Amikor megkaptam a fellépők listáját, rácsodálkoztam, hogy egy oldalon említettek engem is velük" – nevetett Edina, akinek a cég bodyját kellett viselnie az est folyamán. 
„Szóltam a tervezőmnek, hogy ehhez a darabhoz alkosson egy ruhát. Elkészült az a szoknya, aminek hatalmas sikere lett. A vörös szőnyegen velem készült a legtöbb interjú, külföldi magazinok kérdezgettek, honnan jöttem. Senki nem tudta, pontosan ki vagyok, csak egy szép nőt láttak, szép ruhában. Én ilyenkor nem reklámozom, hogy a világ második legszebb nőjének választottak meg, de amikor megkérdezték, elárultam. Nem készültem ekkora sajtóérdeklődésre, nagyon jól éreztem magam. A bemutatón, az Arénában az első sorban ültem a nagynevű modellekkel. Nagyon vicces volt, amikor a szünetben álltam, és a telefonomat nyomkodtam, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hirtelen egy tömeg alakult ki koszorúban mellettem, az emberek odasereglettek, majd 20 percen keresztül sorban álltak, hogy képet készíthessenek velem. Szinte összeverekedtek, ki érkezett hamarabb. Pont úgy bántak velem, mint a szupermodellekkel" – mesélte az Aktív új műsorvezetője, aki meglepődött a világhírű modellek viselkedésén.

A cseh származású szupermodell, Eva HerzigováForrás: AFP/Miguel Medina

„Szerettem volna képet készíteni Irinával, ő érkezett a legkésőbb, őrök vették körbe a gyönyörű lányt. Végül lecsúsztam róla, mert nem akartam odanyomulni és fotózkodni vele, nem vagyok ilyen ráugrós típus. Az after partyn próbáltam odamenni Eva Herzigovához, és  mondtam neki, hogy egy magyar újságnak készítenénk egy közös képet rólunk. Elhúzta a száját, és ellenszenves arckifejezéssel azt mondta, hogy nem. Simán lenézett minket. Én igyekszem mindenkivel kedves lenni, szívesen készítek képet azzal, aki megkér rá, de szerintem nincs olyan szint, amikor az ember már magával sem áll szóba" – osztotta meg velünk a Fitbalance sajtótájékoztatóján a  szupermodellek világának titkait Edina.