Leszámolt az alkoholizmussal Hujber Ferenc. A színész elvonóra is ment, ugyanis be kellett tartania új darabja producerének elvárásait. 

Hujber Ferenc sokat megtesz Negyvenen vagyok című darabjának sikeréért. Ennek érdekében még elvonóra is ment, felhagyott az ivással.

Forrás: Facebook/Mokka

“Ma már egyetlen cég sem köt veled úgy szerződést, hogy nincs beleírva: alkalmas állapotban kell lenned munkakezdéskor. A legjelentéktelenebb szerződésben is szerepel. Ma már ez természetes. Az, hogy másodszor is megtalált ennek a szerepnek a lehetősége, nagyban befolyásolta a döntésemet, hogy elvonóra jelentkeztem. Egyébként, miután januárban kijöttem a kórházból, jelentősen visszavettem a tempóból. Most is legfeljebb szociális ivónak mondanám magam” – mondta a Borsnak Hujber Feri.