Hungary's Got Talent Nagy Lora Szonja tornász akrobatikus RTL Klub tehetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még csak tízéves Nagy Lora Szonja, de komoly tervekkel vág neki a Hungary's Got Talent szombati élő elődöntőjének.

Szonja hároméves kora óta űzi a ritmikus sportgimnasztikát és akrobatikus tornára jár, így nem kérdés, hogy magabiztosan áll majd a második elődöntő színpadra.

Forrás: RTL Klub

„Amikor ott voltam a válogatón, nagyon örültem, de féltem is, mert ez volt az eddigi legnagyobb álmom és célom, most sikerült" – újságolta boldogan Nagy Lora Szonja. A fiatal versenyző hisz abban, ha kitűz maga elé egy célt, és keményen dolgozik érte, akkor az teljesülhet.

Forrás: RTL Klub

„Azért is örültem neki, hogy ez sikerült, mert egy újabb célt ki tudtam húzni a célfalamon" – mutat a szobájában lógó parafa táblára, melyen kis cetlikre írja céljait. „Amit már eddig felírtam rá, mind megvalósult. Például, hogy kitűnő legyek a suliban" – Szonja azt is elárulta, az alsó cetlin a HGT-s győzelem szerepel.

GOT TALENT: Megosztotta a nézőket a cuki szavaló kislány, Czuczor-Gidai Zsófi továbbjutásahttp://www.life.hu/sztarok/20151129-megosztotta-a-nezoket-a-cuki-szavalo-kislany-czuczor-gidai-zsofi-tovabbjutasa-a-hungarys-got.htmlNem mindenki értett egyet az überédes Zsófi továbjutásával a szombat esti tehetségkutatóban. A műsor hivatalos Facebook oldalán a szavaló kislány osztotta meg leginkább a nézőket. TV + SztárokMegvannak a Hungary's Got Talent első élő adásának továbbjutóihttp://www.life.hu/sztarok/20151128-ok-estek-ki-a-hungary-s-got-talent-elso-elo-adasabol.htmlSok színes és érdekes produkciót láthattak a nézők a Hungary's Got Talent első élő show-jában szombaton. TV + SztárokOrigoKész, elolvadtunk! Megvolt a Got Talent legcukibb produkciójahttp://www.life.hu/sztarok/20151128-czuczor-gidai-zsofi-produkcioja-a-got-talentben.htmlSzínpadra állt a Got Talent legcukibbja, Czuczor-Gidai Zsófi. TV + Sztárok--Kifaggattuk a Hungary’s Got Talent legjobb csajáthttp://www.life.hu/sztarok/20151128-kifaggattuk-a-hungary-s-got-talent-legjobb-csajat-niabe-doriane.htmlNiabe Doriane kétségkívül a legdögösebb szereplője a ma este élőben debütáló műsornak. A fiatal lány arról mesélt, felkapják-e a fiúk a backstage-ben a fejüket, amikor elsuhan mellettük. TV + SztárokOrigoGyermekszobára bukkantunk a Got Talent backstage-benhttp://www.life.hu/sztarok/20151128-gyermekszobara-bukkantunk-a-got-talent-backstageben-czuczor-gidai-zsofinal.htmlA Hungary’s Got Talent legfiatalabb előadóját,a hat éves Czuczor-Gidai Zsófit egy álomszépgyermekszoba-öltözővel lepték meg a műsor készítői. TV + SztárokOrigoCsúfosan lebőgött VV Cristofel a Got Talentbenhttp://www.life.hu/sztarok/20151113-vv-cristofel-az-rtl-klub-a-hungarys-got-talent-adasaban-csufosan-lebogott.htmlIsmerős arc bukkant fel a tehetségkutató kulisszái mögött, a balhés srác kis társával énekelt, de bár ne tette volna!TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.