Végre! Csehov holtteste mellett ingyenesen lehet wifizni

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Miluxian -
wifi Hruscsov Csehov Borisz Jelcin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A moszkvai kávézók és a metró után jövő évtől három történelmi jelentőségű temetőben is ingyen wifi várja a látogatókat az orosz fővárosban.

A szolgáltatás a vaganykovói, a trojekurovói és a novogyevicsi temető kijelölt részein lesz elérhető, utóbbi helyszínen nyugszik többek között Anton Csehov író, Nyikita Hruscsov szovjet vezető és az első választott orosz elnök, Borisz Jelcin is.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Miluxian

A wifi segítségével minden látogató online információkat találhat majd a három helyszínen végső nyugalomra helyezett személyekről, az ott található történelmi emlékművekről, és letölthető lesz a temető térképe is.

„Ezek a sírkertek olyanok, mintha kültéri múzeumok lennének” – mondta a moszkvai temetőket üzemeltető vállalat szóvivője, aki szerint a látogatók gyakran szeretnének többet megtudni a három temetőben nyugvó híres személyekről, amikor megállnak egy-egy sír előtt. Amennyiben a wifiszolgáltatás népszerűnek bizonyul, a hatóságok megfontolják kiterjesztését az orosz főváros többi temetőjére is.

Ellopták Szabó Balázs Bandájának autójáthttp://www.life.hu/news/20151211-elloptak-szabo-balazs-bandajanak-kocsijat-a-rendorseg-mar-keresi-segitseg-a-rajongoktol.htmlAz énekes a hivatalos Facebook oldalán kért segítséget a követőitől. Az ezüstszínű járművet egy általános iskola szomszédságából vitték el. News--Idén végre tényleg fehér lesz a karácsony?http://www.life.hu/news/20151211-iden-feher-karacsony-varhato.htmlA legfrissebb előrejelzések szerint idén végre bekövetkezhet a nagy, nagy álom: a fehér karácsony. News--Így örül az orangután a bűvésztrükknek - Vicces videó! http://www.life.hu/news/20151210-buvesztrukkot-kap-az-orangutan-ilyen-cuki-felvetelt-reg-lattal-video.htmlEgyszerűen imádnivaló az a felvétel, amit egy fiatal pár készített a barcelonai állatkertben. NewsMadonna párizsi utcazenéléssel emlékezett meg a párizsi áldozatokról http://www.life.hu/news/20151210-madonna-parizsban-enekelt-fiaval-az-aldozatok-emlekeert-harom-dalt-adtak-elo.htmlAz énekesnő három dalt énekelt el 10 éves fiával, majd a békéről, szeretetről beszélt. News--Miért sminkeli magát öregnek Katalin hercegné?http://www.life.hu/news/20151210-katalin-hercegne-oregnek-sminkeli-magat.htmlBár Anglia elsőszámú divatikonja kevésszer mondhatja el magáról, hogy melléválaszt, ha stílusról van szó, ezúttal azonban valami nem stimmelt – már ami a sminkjét illeti. News--Mi?! Belehalt az "ördögűzésbe" egy fiatal nő http://www.life.hu/news/20151210-halalra-kinoztak-ordoguzes-kozben-egy-kozepkoru-not-ot-embert-elkapott-a-rendorseg.htmlA 41 éves áldozatot órákon keresztül egy ágyhoz kötözték, és hogy ne hallatszódjon ki hang a szobából, törülközővel betömték a száját. A nő végül megfulladt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.