Pierrot: "Balázsék dala? Szóra sem érdemes!"

MTVA Pierrot A Dal 2016 Rákóczi Ferenc Eurovíziós Dalfesztivál Vadon Jani Morning Show Class FM Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal 2016 sajtótájékoztatóján többek között arról faggattuk Pierrot-t, hogy Polgár Peti „HungaryCool" című nótája, amiben Sebestyén Balázs is szerepet vállalt, miért nem került be a 30 legjobb közé.

Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál 30 döntős dala. A Morning Show csapata hetekig reménykedett abban, hogy bekerül a 30-ba az általuk támogatott Polgár Peti neve alatt jegyzett mulatós szerzemény, amiben Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri vokálozik. Ám csalódniuk kellett, a zsűri egyöntetűen kiszórta a dalt. Pierrot-t a sajtótájékoztatón arról faggattuk, elégedett-e a mezőnnyel, és emlékszik-e Balázsék dalára.

Fotó: Marton Szilvia - Origo

„Igen, elégedett vagyok a mezőnnyel, mert színes és izgalmas. Igazi parádéra számíthatunk, az első három elődöntő során biztos nem fogunk unatkozni. Kedvencem nincs, de néhány dal talán abban is kitűnik a mezőnyből, hogy lenne helye Stockholmban. Azt a mulatós dalt pedig természetesen meghallgattuk, vicces volt, de egyéb tekintetben mondhatni, szóra sem érdemes produkció" – mondta Pierrot, aki jól érzi magát idén is a zsűri székében.

„Amikor megtalált a felkérés, örömmel mondtam igent. Az előző évadban bebizonyosodott, hogy a sajátos attitűdnek, amit képviseltem, létjogosultsága van. Hiba, következetlenség lett volna tehát, ha folytatás nélkül marad mindez" – fejtette ki a zsűritag, aki azt is bevallotta, hogy az elmúlt nyáron ismét dalokat írt, és ezúttal saját nagylemezt készített.

„Magamtól talán sosem kezdtem volna bele, de a Facebookon összegyűlő rajongói klub tagjai előre összedobták a felvételekhez szükséges összeget, és ragaszkodtak ahhoz, hogy egy vadonatúj dalokból álló CD-t kapjanak kézhez. Így a nyáron 12 új dal született, amiket egyelőre a klubtagok élveznek, de remélem, hogy később a szélesebb közönséghez is elkerül majd valahogy" – mosolygott Pierrot.

Zsédát rémálmából ébresztették a Dallalhttp://www.life.hu/sztarok/20151215-zsedat-remalmabol-ebresztettek-a-dallal-aztan-minden-jora-fordult-hiszen-o-lett-a-dal-2016.htmlAz énekesnő megálmodta, hogy ott lesz az Eurovízión, de szerencsére a rémálomból a valóságban csupa jó sült ki. TV + Sztárok--Ordibálás, csata, harc: Curtis elhagyta párját?http://www.life.hu/sztarok/20151215-curtis-rapper-a-tv2-edes-elet-sztarja-es-parja-csilla-ordibaltak-egymassal.htmlA hangos veszekedés a páros kapcsolatának a végét is jelentheti. A rapper szerint sok minden megváltozott közöttük az utóbbi időben. TV + SztárokOrigoA Got Talent Fricskája 41-et üt 1 perc alatthttp://www.life.hu/sztarok/20151214-a-fricska-egyuttes-az-rtl-klub-hungarys-got-talent-tanccsapatanak-keze-sinyli-meg-a-sok-tancot.htmlA tehetségkutató tüzes lábú tánccsapata arról vallott, miben világbajnokok és miért nem engedik a lányok hogy simogassák őket. TV + Sztárok--Megható képsorok! 18 éves felvétel került elő Zámbó Jimmyrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20151216-zambo-jimmyrol-meghato-felvetel-kerult-elo.htmlAz 1997-es tévéfelvételen a Király egy rajongó családot látogat meg, akik könnyekig hatódva fogadják az énekest. TV + Sztárok--Liptai Claudia teljesen átalakult! Így még sosem láthattuk a műsorvezetőthttp://www.life.hu/sztarok/20151216-liptai-claudia-a-star-warsbol-leia-hercegno-borebe-bujt.htmlAz egész világ Star Wars-lázban ég, a hullám pedig a hazai hírességeket is elérte. Legfrissebb Instagramos képe szerint úgy tűnik, még Liptai Claudia is nagy rojongója a filmnek. TV + Sztárok--Kapócs Zsóka helyretette az arcával visszaélő csaló prostithttp://www.life.hu/sztarok/20151216-kapocs-zsoka-felhivta-az-arcaval-visszaelo-csalo-prostit.htmlEgy örömlány Zsóka képével hirdette magát, amit a színésznő nem hagyott annyiban: felhívta őt telefonon, hogy helyretegye a dolgot. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.