18 hónap küzdelem után végül legyőzte rákbetegsége David Bowie-t, aki vasárnap hagyta itt az árnyékvilágot. Íme, 5 olyan tény, amelyet még a legnagyobb rajongói sem tudhattak a legendás énekesről.
1. Egy 15 évesen kapott pofon miatt lett felemás színű a szeme
A Paul Trynka jegyezte önéletrajzi kötetéből kiderült: David Bowie-nak annak idején azért húzott be egy hatalmasat barátja, George Underwood, mert azt hazudta neki, hogy nem fog elmenni a kiszemelt lány a randira. A verekedésben megsérültek az énekes szemgolyójának azon izmai, amelyek a pupilla összehúzódásáért felelnek.

2. Azt mondta, John Lennon arra kényszerítette, hogy vizeletben sült tojást egyen
2002-ben a GQ magazin megválasztotta az év férfijának, ennek kapcsán mesélt arról, mi mindent csináltak John Lennonal, amikor Hongkongba utaztak a hetvenes években. Saját bevallása szerint éppen találni próbáltak egy helyet, ahol majomagyat lehet enni, amikor két fickó felismerte John Lennont, és elhívták őket egy hátsó helységbe, ahol kígyóvért itattak velük, Lennon pedig egyszer csak egy ezer napos, lóhúgyban sült tojással tért vissza, amelyet belenyomott Bowie szájába.
3. Félt a repüléstől
Ugyanebben az interjújában osztotta meg félelmét: "Egy bizonyos mértékig meg tudok birkózni vele" - mondta el.

4. Susan Sarandon is megvolt neki
Illetve Susan Sarandonnak volt meg David Bowie. "Bowie egy nagyon érdekes ember, és nagyon okos is. Tehetséges, fest és hát nagyszerű" - fogalmazott a színésznő egy korábban adott interjújában.
5. Alig várta, hogy 50 éves legyen
"Nem tudom megmagyarázni a fiataloknak, miért jó ennyi idősnek lenni" - mondta el Bowie az USA Todaynek annak idején. "Ez olyan, mint a barack íze. Majd megtapasztalják, ha odérnek."