Harsányi Levente különleges meglepetéssel kedveskedett Ganxstának

MTVA Ganxsta Zolee meglepetés Harsányi Levente szavalás vers A Dal születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal 2016 műsorvezetője egy dalszöveggel köszöntötte az 50 éves Ganxsta Zoleet.

Ganxsta Döglégy Zoli január 7-én töltötte be az 50. életévét, amit egy hatalmas szülinapi koncerttel ünnepelt meg a rajongóival. A koncerten több magyar híresség is előadott saját stílusában egy-egy közkedvelt Ganxta számot, Harsányi Levente pedig saját szerzeményével lepte meg a szülinapost és a közönséget.

Forrás: Life.hu

„Hozzá vagyok szokva a szerepléshez, de nem számítottam arra, hogy ekkora sikere lesz a Zoleenak írt Dalomnak. A szerzeményemnek az utolsó versszakait már el sem tudtam mondani, mert a közönség óriási tombolásba kezdett! A nagy sikeren felbuzdulva azon gondolkodunk, hogy ki is adjuk ezt a Dalt" – nyilatkozta Harsányi Levente a meglepetése kapcsán.

Harsányi Levente A Dal egyik zsűritagját, Pierrot kérte fel a Dalának a megzenésítésére, így remélhetőleg hamarosan mindenki meghallgathatja a különleges költeményt.

Berki Krisztián: „Az amerikaiak is engem akarnak"http://www.life.hu/sztarok/20160113-berki-krisztian-a-tv2-edes-elet-sztarjara-az-amerikaiak-is-felfigyeltek.htmlMióta az Édes Élet sztárja megkezdte amerikai életét, úgy érzi magát a tengerentúlon, mint egy világsztár. TV + Sztárok--"Észre sem vettem, hogy nekimentem" - Stohl András először nyilatkozott balesetérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20160112-stohl-andras-szinesz-eloszor-nyilatkozik-baleseterol-az-rtl-klub-valotarsak-cimu-sorozatban.htmlA színész barátainak bevallotta, hogy tudja, ő a bűnös felesége pasijának elgázolásban. TV + Sztárok--Luxuskörnyezetben dolgozik Debreczeni Zitahttp://www.life.hu/sztarok/20160112-debreczeni-zita-modell-fotos-luxuskornyezetben-dolgozik-egy-gyonyoru-muteremben.htmlA modell, aki már profi fotóssá képezte magát, egy gyönyörű stúdióban villogtathatja a vakuját. TV + Sztárok--Itthon is láthatóak lesznek a Bear Grylls: Sztárok a vadonban részeihttp://www.life.hu/sztarok/20160113-bear-grylls-es-obama-bevettek-a-vadont-vasarnap-a-magyar-nezok-is-megnezhetik.htmlVasárnap este érkezik a Bear Grylls: Sztárok a vadonban különkiadása, az elnökös rész a Discovery Channel műsorára. Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy hosszú hétvégét töltött a zord alaszkai vadonban - pár tucat biztonsági ember azért figyelte minden mozdulatát. TV + SztárokIsteni pápa lett Jude Law: Szinte felismerhetetlen ezen a fotón!http://www.life.hu/sztarok/20160113-jude-law-isteni-papa-lett.htmlOlaszországban forgatja A fiatal pápa című minisorozatot Jude Law, aki a hírek szerint fantasztikus alakítást nyújt a filmben. TV + Sztárok--Ma 50 éves Patrick Dempseyt - Ünnepeljünk szexi fotókkal! http://www.life.hu/sztarok/20160113-patrick-dempsey-otven-eves-lett-szexi-fotosorozat-hollywood-szivtiprojarol.htmlA színész január 13-án ünnepli a születésnapját, ami mellett nem mehettünk el szó nélkül. Dempsey jelenleg Hollywood egyik ügyeletes szívtiprója, aki a kor előrehaladtával csak egyre jóképűbb lett. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.