Tömegverekedés egy miskolci bevásárlóközpontban

verekedés rendőrség erőszak Miskolc bevásárlóközpont
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Verekedés tört ki egy miskolci belvárosi bevásárlóközpontban szombaton - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szabó Csilla elmondta: a Miskolci Rendőrkapitányság csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Szombat délután egy óra körül a bevásárlóközpont második emeletén több mint húsz ember verekedett össze. A bejelentés után nem sokkal a helyszínre érkező rendőrök megkezdték a tanúk kihallgatását, a kamerafelvételek elemzését, a bűncselekmény elkövetőinek azonosítását és elfogását.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Eddig hat gyanúsítottja van annak a tömegverekedésnek, közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Négy embert tanúként hallgattak ki. A BorsodOnline helyi hírportál értesülései szerint a tömegverekedés a Miskolc belvárosában lévő Szinvapark második emeletén lévő éttermek közelében történt, ahol főleg fiatalok estek egymásnak.

Tűz volt a BKV Akácfa utcai székházában: Három kerületben leállt a kötöttpályás közlekedéshttp://www.life.hu/news/20160117-tuz-volt-a-bkv-akacfa-utcai-szekhazaban-harom-keruletben-leallt-a-kotottpalyas-kozlekedes.htmlFüstöt tapasztaltak a Budapesti Közlekedési Vállalat székházában, a VII. kerületi Akácfa utcában, az eset miatt több kötöttpályás járat közlekedése szünetelt a fővárosban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.News--Eddig ismeretlen dinoszauruszfajt találtak Thaiföldönhttp://www.life.hu/news/20160117-uj-dinoszauruszfajt-talaltak-hatalmas-felfedezes-lelet-thaifoldrol-japan-kutatok.htmlEgy eddig ismeretlen dinoszauruszfaj fosszíliáit fedezték fel 120 millió éves kréta időszaki rétegsorban Thaiföldön helyi és japán kutatók. NewsOrigoÁtadták a fonódó villamoshálózatot Budapesten, megszűnt a 86-os buszhttp://www.life.hu/news/20160116-atadtak-a-fonodo-villamoshalozatot-budapesten-megszunt-a-86os-busz.htmlA fonódó villamoshálózat szombati hajnali átadása miatt pénteken utoljára közlekedett a 86-os autóbusz. NewsFotó: Marton Szilvia - OrigoEzekkel a számokkal nyerhettél a Lottónhttp://www.life.hu/news/20160116-ezekkel-a-szamokkal-nyerhettel-a-lotton.htmlAz ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki. NewsThinkstockIsmét madárinfluenzát azonosítottak az Egyesült Államokbanhttp://www.life.hu/news/20160116-ismet-madarinfluenzat-azonositottak-az-egyesult-allamokban.htmlMadárinfluenza-megbetegedést regisztráltak Indianában, az Egyesült Államok egyik középnyugati államában - közölte pénteken a szövetségi agrárminisztérium, figyelmeztetve, hogy csak a gyors reagálás állhatja útját egy a tavalyihoz hasonló, nagyobb járvány kitörésének.NewsAFPPert nyert egy magyar nő Hollywooddal szemben - Mark Wahlberg is érintett! http://www.life.hu/news/20160115-magyar-no-nyert-pert-michael-bay-es-tobb-szinesz-ellen-karteritest-kell-fizetniuk-a-csaladnak.htmlGriga Zsuzsa azért kereste fel évekkel ezelőtt a Paramount stúdiót, és Michael Bay filmrendezőt, mert szerinte gúnyt űztek a testévre halálából az Izomagyak című filmben. Az eljárás most lezárult. NewsNorthfoto

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.