Csaknem 10 millióval károsíthatták meg az Operaházat

Forrás: Magyar Állami Operaház -
vádirat Operaház vádemelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emeltek a Magyar Állami Operaház volt vezetői ellen hűtlen kezelés miatt, mert a vád szerint 2008 októbere és decembere között közel 10 millióval károsíthatták meg az Operaházat. Ha bebizonyosodik a bűnösségük, akár 5 év börtönt is kaphatnak.

A Magyar Állami Operaház két egykori vezető beosztású munkatársát azzal vádolják, hogy 2008-ban összesen csaknem 10 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az Operaháznak. Harmadik társuk egy, az Operaházhoz köthető alapítvány képviselője volt.

Az Operaház volt vezetőit vádolják a hűtlen kezeléssel Forrás: Magyar Állami Operaház

A vádirat szerint a két vezető és az alapítvány között 11 esetben jött létre indokolatlanul megbízási szerződés, ezáltal

pedig az alapítvány jogosulatlanul jutott pénzhez.

A megállapodás szerint az alapítvány rendezvények szervezését, kivitelezését és az ezekhez szükséges személyzetet biztosította.

Ám az alapítvány a vállalt feladatokat nem saját maga végezte el, – mint kiderült ehhez megfelelő háttere sem volt –, hanem azokat egy előre meghatározott vállalkozóval végeztette el, mégpedig a megbízási díjhoz képest jóval alacsonyabb pénzért, így az alapítvány a megbízási, illetve vállalkozási díjak különbözetét zsebre tehette - közölte az ügyészség. Ha bebizonyosodik a bűnösségük, akár 5 év börtönt is kaphatnak.

Adele rengeteget fogyott - Alig lehet ráismerni az énekesnőrehttp://www.life.hu/sztarok/20160216-adele-lefogyott-es-remekul-nez-ki.htmlAdele remek hangján kívül a telt idomairól is elhíresült, ám az énekesnő az elmúlt hónapokban rengeteget fogyott. A Vouge magazinnak készült legfirssebb képein csodásan fest, és szinte alig lehet ráismerni. TV + SztárokOrigoDér Heni dögös bokszolónak öltözötthttp://www.life.hu/sztarok/20160215-der-heni-enekesno-dogos-boxos-csaj-lett-es-egy-boxringben-pozolt-uj-klipjenek-forgatasan.htmlAz énekesnő új klipjének forgatásán merészkedett be a ringbe, és remekül áll neki ez a vagány szerep. TV + Sztárok--Liptai Claudia megmutatta remekművéthttp://www.life.hu/sztarok/20160215-liptai-claudia-szineszno-a-tv2-musorvezetoje-megmutatta-karamell-cukraszmuvet.htmlA színésznő gyönyörű karamellcsodát készített, és annak ellenére, hogy megégette a kezét a forró cukorral, nagyon büszke a művére. TV + Sztárok--Jakupcsek rádióban folytatja?http://www.life.hu/sztarok/20160215-jakupcsek-gabriella-vesz-at-pordan-petra-helyet-az-oninditoban.htmlSokan könnyedén el tudnák képzelni, hogy a nemrég távozott Pordán Petra helyét Jakupcsek Gabriella vegye át az Önindítóban. TV + Sztárok--Megdöbbentő! Jennifer Lopez kiakasztotta a rajongóithttp://www.life.hu/sztarok/20160215-jennifer-lopez-instagramra-posztolt-valentin-napon.html Jennifer Lopez az Instagramra posztolt egy képet. Ez még nem nagy durranás, de a világsztáron egyáltalán nincs smink, és párjával ölelkezik Valentin-napon, boldogságának pedig nem feltétlenül örültek a rajongói. TV + Sztárok--"Mindenki úgy nyúljon az arcához, ahogy az neki jó legyen" - Tilla elárulta, miért plasztikáztatotthttp://www.life.hu/sztarok/20160214-till-attila-a-tv2-musorvezetoje-elarulta-hogy-miert-plasztikaztatta-magat.htmlA Story Ötcsillag Díjátadó-gálán 2016 februárjában 17. alkalommal találkozott egymással a hazai sztárvilág és a közösségi élet krémje. A Life.hu riportere Till Attilát is mikrofonvégre kapta.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.