Meglepték a volt diákjai a tanárnőt, aki legyőzte a rákot

Forrás: Facebook/ Gabrielyn Watson-Foster -
középiskola csontvelő hála
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elsírtuk magunkat egy papírzsebkendőgyártó reklámvideóján. Okos húzás, már nyúlunk is a zsepiért, főleg mert a megható történetet a valóság rendezte arról, hogyan lepték meg volt diákjai a rákból felépült tanárukat.

Gabrielyn Watson 17 éven át tanította egy chicagói középiskola kórusát, de az 59 éves tanárnő élete megváltozott, amikor csontvelőrákot diagnosztizáltak nála.

Hat hónapig harcolt a betegséggel, de sikerült legyőznie.

Egykori tanítványa, Peter Frank megtudta, hogy Gabrielyn miken ment keresztül, és kitalálta, hogy meghálálja neki az iskolai éveit, hiszen neki köszönheti énektudását, amivel

bejutott az American Idol tehetségkutatójának döntőjébe.

Gabrielyn Watson és Peter Frank Forrás: Facebook/ Gabrielyn Watson-Foster

Az azóta Los Angelesben élő volt diák segítséget kért egy pírzsebkendőgyártó cégtől, és rávette volt osztálytársait is, hogy együtt lepjék meg egykori tanárukat, erről pedig egy megható videó is készült - számolt be a Daily Mail.

Vilmos herceg a modern dolgozó férfi és apa egy személybenhttp://www.life.hu/news/20160223-vilmos-herceg-nehany-kritizaloja-szerint-nem-dolgozik-eleget.htmlVilmos herceg egyik kollégája a napokban elárulta, hogy Anglia jövőbeli királya mindössze havi 80 órát dolgozik. Kritizálói keveslik, munkatársai azonban a védelmére keltek. News--Meghalt az Indana Jones-filmek operatőre, Douglas Slocombehttp://www.life.hu/news/20160223-douglas-slocombe-az-indana-jones-filmek-operatore-103-eves-koraban-meghalt.htmlA brit operatőr, Douglas Slocombe, aki Steven Spielberggel együtt forgatta az Indiana Jones-trilógiát, hétfőn hunyt el. News--Ilyen dögösnek is rég láthattuk Mariah Carey-thttp://www.life.hu/news/20160222-mariah-carey-dogos-miniruhat-vett-fel-egy-las-vegas-i-bulira.htmlA dús idomokkal rendelkező énekesnő mindenét kipakolta egy Las Vegas-i eseményen. News--Megvan a világ legigézőbb szemű cicája: íme, Cobyhttp://www.life.hu/news/20160222-a-vilag-legigezobb-szemu-cicaja-coby.htmlA fehér, rövidszőrű macska szemei acélos csillogásával vált az internet sztárjává. Gyönyörű tekintetével már több mint 200 ezer rajongót szerzett magának. News--Elhunyt Piotr Grudziński, a lengyel progresszív rock meghatározó alakjahttp://www.life.hu/news/20160222-piotr-grudzi-ski-a-lengyel-riverside-banda-gitarosa.htmlA lengyel kortárs progresszív rock egyik legjobb csapatának számító Riverside gitárosa 40 éves korában hunyt el. NewsOrigoFáj a fejed? Köszönd a melegnek!http://www.life.hu/news/20160222-fejfajast-okozhat-a-hirtelen-jott-meleg-napos-idore-szamithatunk-idojaras.htmlJórészt napos idő lesz ma, 18 fokos meleggel. Este sem lesz hideg, 7-12 fokig hűl le a levegő. A váratlan meleg azonban megterheli a szervezetet - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.