Sztárok, akik elhagyták az Oscar-szobrot

Forrás: AFP/2013 Getty Images/Jason Merritt -
Oscar-díj sztárok Oscar gála
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A filmvilágban mindenki erre a díjra vágyik, egyesek viszont olyannyira nem értékelik, hogy elhagyják az Oscar-díjat. Következzenek azok a sztárok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy hol is van az a szobrocska.

Kezdjük is a sort Angelina Jolie-val, aki 2000-ben vette át a legjobb mellékszereplőnőnek járó trófeát az Észvesztő című filmben nyújtott alakításáért. Sajnos azóta is azt állítja, a díjátadó óta nem tudja, hol van, pedig nem kapott másikat azóta.

Forrás: AFP

„Amikor megnyertem, akkor láttam utoljára. Nem őrizgetek díjakat, mert szerintem nem jó mindig magunk körül tartani őket” – mondta a színésznő, aki a gálán az Oscart édesanyjára, a 2007-ben elhunyt Marcheline Bertrandre bízta.

Jennifer Lawrence

Jennifer Lawrence a A napos oldal főszerepéért 2013-ban vált egy Oscar-szobrocska büszke tulajdonosává, ám története egészen hasonló Jolie-éhoz. A színésznő szintén édesanyjának adta, hogy vigye haza a család Kentucky-beli otthonába, de azóta nem tudja hol van.

Itt még megvan a szobrocska Forrás: AFP/2013 Getty Images/Jason Merritt

Marlon Brando

A néhai színészlegenda igazán hálátlannak bizonyult, hiszen pályája során két Oscart is kapott, és mindkettőt elhagyta. „Nem tudom, mi lett az Oscarral, amit a "Rakparton"-ért kaptam. Valahol elkallódhatott az idők során" – írta a sztár önéletrajzában.

Marlon Brando Forrás: AFP

Madd Damon

Matt Damon 1998-ban barátjával, Ben Affleckkel közösen a Good Will Hunting-ért vehette át az arany szobrocskával. A trófeával azonban ő is elég hanyagul bánt.

Matt Damon Forrás: AFP/Niklas Halle'n

„Azt tudom, hogy a New York-i lakásomban volt. De sajnos egyszer elromlott a locsolónk, amikor házon kívül voltunk a feleségemmel, és az egész helyet elöntötte a víz. Ekkor láttam utoljára” – mesélte a sztár.

Colin Firth

"A király beszédé"-ért 2011-ben a legjobb főszereplő díjával kitüntetett Colin Firth a mosdóban hagyta az Oscarját. A kissé már bekoktélozott színésszel az egyik afterpartin történt a szóban forgó incidens, szerencséjére azonban egy takarító megtalálta a becses trófeát, és úgy vélte, nem a diszkréten a vécés néninek juttatott borravalóról lehet szó, így visszaszolgáltatta a mit sem sejtő színésznek jogos tulajdonát. Firth egyébként nem az egyetlen szórakozott sztár a filmvilágban: Meryl Streep és Audrey Hepburn annak idején ugyanígy jártak - írja a TVGO.

Upsz! Colin Firth a mosdóban hagyta az Oscarját Forrás: AFP/Cindy Ord

Obama egy dalos pacsirtává változotthttp://www.life.hu/news/20160226-dalra-fakadt-obama.htmlAz Egyesült Államok elnökének egyik kedvenc zenésze, Ray Charles, akiről egy megemlékezést is tartottak a Fehér Házban. Arra viszont senki sem számított, hogy az elnök is dalra fakad. News--Szex a halál után, vagy vérfertőzés? Svédországban megtörténhet!http://www.life.hu/news/20160226-engedelyeztetni-akarjak-a-testverekkel-es-a-hullakkal-valo-szexelest.htmlA Svéd Liberális Néppárt ifjúsági szervezete úgy gondolja, hogy engedélyezni kéne a testvérek közötti és a hullákkal folytatott szexuális kapcsolatot, ám csak akkor, ha az illető még életében beleegyezett. News--A 77 ember gyilkosának nem tetszik a börtönélethttp://www.life.hu/news/20160225-a-norveg-meszarlas-elkovetoje-nem-elegetett-a-bortonnel.htmlA 2011-ben történt norvég mészárlás elkövetőjének nem tetszik a börtönélet, ezért beperelte az államot. Tárgyalására a biztonsági aggályok miatt a börtön tornatermében kerül sor. News--Ellepik az érzelmek a Facebookothttp://www.life.hu/news/20160224-ujabb-reakcio-gombok-erkeznek-a-facebookra.htmlA Facebook elkezdi élesíteni az új reakciógombokat, így új érzelmek csatlakoznak a jelenlegi magányos lájkgombhoz. Ezt tehát azt jelenti, hogy mostantól több lehetőségünk lesz kifejezni érzelmeinket. News--Százak kísérték el utolsó útjára Umberto Ecóthttp://www.life.hu/news/20160224-eltemettek-umberto-ecot.htmlVégső búcsút vettek a 84 évesen elhunyt Umberto Eco olasz író-filozófustól. A temetésen százak, köztük miniszterek és vezető értelmiségiek jelentek meg. News--A hús-vér Barbie és Ken elítéli a plasztikai műtétekethttp://www.life.hu/news/20160224-az-elo-barbie-es-ken-muteti-beavatkozas-nelkul-lett-ilyen.htmlRengeteg Ken és Barbie hasonmást láttunk már, ám a mostani páros valamiben különbözik az eddigiektől. Ők ugyanis azt állítják, hogy plasztikai műtétek nélkül néznek ki úgy, ahogy. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.