Döbbenet! Több tucat holttestet loptak el Kínában

Kína rendőrség halott sírrablás holtest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ázsiai országban egy babona miatt tűnik el számtalan női holttest, mivel a helyiek úgy tartják, hogy egy férfit nem szerencsés egyedül eltemetni. 

A szokást 1949-ben betiltották, most viszont újra visszatért. Az ott élők szerint egy agglegényt nem szabad egyedül örök nyugalomra helyezni, hiszen az balszerencsét hoz az egész családra. A rendőrség közleménye alapján az utóbbi években három tucat női holttestet loptak el Hongtong megyéből - írja a Mirror.

Képünk illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/Kzenon

A hírek szerint már cégek is alakultak a bizarr szokás kivitelezésére, és bár a kínai jog bünteti az ilyesfajta tevékenységet, az esetek száma folyamatosan nő.

Ma már vannak olyan családok, akik acéllal erősítik meg a sírokat, hogy nehogy elvigyék hozzátartozójukat a koporsóból.

Túl duci volt a süni, fogyókúráznia kelletthttp://www.life.hu/news/20160303-le-kellett-fogynia-a-dagi-sundisznonak.htmlSúlyproblémákkal küzdött Jabba, a dagi süni, ezért egy állatmenhelyre került, ahol csakis folyékony kutyaeledelt kaphatott. NewsOrigoGerard Butler behúzott egyet az őt interjúztató újságírónakhttp://www.life.hu/news/20160303-gerard-butler-szinesz-jatekbol-behuzott-egyet-az-ot-interjuztato-ross-kingnek.htmlA skót színésszel az író-újságíró, és egyben jó barátja, Ross King incselkedett egy sort, amelyre meglepő módon reagált Gerard Butler. News--Szívdöglesztő rendőr váltotta valóra Tayden Nguyen álmáthttp://www.life.hu/news/20160303-mike-gradilla-rendortiszt-valora-valtotta-a-haromeves-tayden-nguyen-almat-kozos-fotojukert.htmlA gyerek óriási rajongója a rendőröknek, ezért a szülei megkérték a helyi parancsnokságot, hogy szervezzenek egy találkozót. Közös képüket egyszerűen imádta az internet! NewsOrigoDavid Bowie özvegye megtörten állt nyilvánosság elé http://www.life.hu/news/20160303-david-bowie-ozvegye-eloszor-lepett-kamerak-ele-az-enekes-halala-utan-foto.htmlAz énekes halála óta Iman egyszer sem jelent meg hivatalos eseményen, és fotók sem készültek róla. Most séta közben kapták lencsevégre a megtört özvegyet. News--Ez a 19 éves lány a világ leggazdagabb tinédzserehttp://www.life.hu/news/20160302-o-a-vilag-leggazdagabb-tizedszere-nem-torodik-a-penzzel-a-milliardos-lany.htmlAlexandra Andresen 2016-ban nyerte el a megtisztelő címet, miután felbecsülték a családja vagyonát. A testvérével osztozik majd a közel 343 milliárd forintnak megfelelő örökségen. NewsOrigoLebukott a tanárnő, aki egy tinivel szexelthttp://www.life.hu/news/20160301-a-michigani-tanarno-14-eves-diakjaval-szexelt.htmlSokat hallhattunk már a tanár-diák viszonyokról, most újabb esettel bűvült a lista. Kivéve, hogy a mostani sokkal furcsább, és egy rejtélyes fegyver is szerepel a sztoriban. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.