Baukó Éva nagyon kiakadt: "Rendes, becsületes dolgozó ember vagyok"

Facebook munka kiborult Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baukó Éva egy olyan cikk maitt borult ki, melyben "botránycelebként" aposztrofálták őt és Alekoszt. Ezek után kendőzetlenül osztotta meg véleményét a nagyközönséggel a Facebookon. 

Erős szavakkal, nyomatékosan tett tisztába minden vele kapcsolatban felmerült tévhitet Baukó Éva, aki egy róla megjelent cikk miatt érezte szükségét annak, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Az írásban ugyanis "botránycelebként" aposztrofálták, ez pedig teljesen kiverte nála a biztosítékot.

Forrás: Facebook/Baukó Éva

"Három éve -amióta nem iszom- semmi botrányos dolgot nem tettem, kiegyensúlyozott vagyok. Rendes, becsületes dolgozó ember vagyok, aki van hogy egy nap 10-12 órát is dolgozik és csak aludni jár haza. Szórakoztató, vicces műsort csinálunk Alekosszal, és a visszajelzések alapján ez működik is, hiszen rengeteg levelet kapunk, hogy szeretnek minket, tudnak velünk azonosulni" -írja Éva, aki többek közt azt is kifejtette,hogy ebben az országban gyakorlatilag az összes celebnő megmutatta már a mellét. A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.