A páros a Drágám, add az életed! című showműsor házigazdája lesz, amelyben ismert sztárpárok hölgytagjai licitálnak párjuk teljesítőképességére, akik minden erejüket és ügyességüket latba vetve igyekeznek bebizonyítani, mi mindenre képesek szerelmükért.

A Drágám, add az életed! című, hétköznap esténként jelentkező show adásaiban egy héten keresztül jól ismert párok férfi tagjai versengenek úgy, hogy szívük hölgye dönt sorsukról! A humoros ügyességi, vagy éppen embert próbáló feladatokat az a pasi hajthatja végre, akinek a teljesítményében leginkább hisz a párja, tehát akire a legmagasabb tétet tették. A hölgyek természetesen igyekeznek túllicitálni egymást, már-már teljesíthetetlen feladatok elé állítva párjukat, a férjek pedig bizonyítanak kedvesüknek, hogy valóban ők a nagy Ők! A show házigazdái Ábel Anita és Majka lesznek.

 

„Valahogy mindig összefúj minket a szél. 2002-ben, azaz tizennégy éve vezettünk először együtt műsort, aztán dolgoztunk más rádiós és tévés produkciókban. Nagyon szeretjük egymást, és már alig várom, hogy újra beszólogathassunk egymásnak. A műsor szerintem rendkívül szórakoztató lesz, igazi hétköznap esti kikapcsolódás, ahol szükség lesz a férfi versenyzők erejére és bátorságára, ennél többet egyelőre nem árulhatok el" – nyilatkozta Ábel Anita. Majka is lelkesen várja a közös munkát és rangos helyre emelte műsorvezetőtársát az életében: a legfontosabb nők sorában emlegette, amire különös magyarázata is van.

 

„Anita életem negyedik nője, mivel anyám, nagyanyám és Hajni után ő az, aki nulláról 1 másodperc alatt fel tud idegesíteni, de annyira, hogy agyvérzést kapok tőle. Ebből kifolyólag a mi műsorunk parázs hangulatú lesz, amiben bőven akad majd marakodás, jóízű adok-kapok, de mindezt mi úgy tudjuk, hogy közben imádjuk egymást. Anitának pont olyan pikírt és szarkasztikus a humora, mint nekem, így garantálom, hogy a nézők jól fognak szórakozni".