Az üzletember legújabb vállalkozása egy jogszabályi ütközés miatt kudarcba fulladhat.

Klapka György nagy ötlete az volt, hogy kutyakrematóriumot hoz létre. Ennek megvalósítására már minden készen állt, csakhogy egy számsor, a TEÁOR-besorolás lehetetlenné tette. Klapka  egyik tárgyalásról a másikra jár, amióta kedvenc kutyusa halálának kapcsán kipattant fejéből az ötlet, ám egyelőre hiába küzdött, veszni látszik a befektetett pénz – írja a Blikk

Forrás: Facebook/Ulpius-ház Könyvkiadó

„Nem tudtam hová temetni Fifikét, mert parkba, erdőbe nem lehet csak úgy elhantolni, hiszen a kutyatetem veszélyes hulladéknak minősül. Úgy gondoltam, sok gazdinak probléma kedvencük búcsúztatása, ezért beszereztem már mindent, a terület a sajátom. A háztól vinnénk el a tetemet, az eljárás után pedig a gazdik hazavihetnék a kedvenc képével díszített urnát, sőt búcsúbeszédet is lehetne tartani ravatalozónkban" – kezdte Kalpka, aki egyelőre nem tudja tervét megvalósítani.

„Hagyományos, sírhantos, koporsós temetést is kellene végeznem kegyeleti szolgáltatással, mert a TEÁOR-besorolás szerint nem lehet külön hamvasztást végezni, hiszen az összes ilyen szolgáltatás egy számsor alatt van nyilvántartva" – panaszolta Klapka, aki szerint arra hivatkozik az illetékes önkormányzatnál, hogy csak temetőben lehet krematórium, így a Kozma utcai sírkerttől kellene területet kérnie a kutyahamvasztójának.