A riói trió: ugyanabban a számban indulnak az olimpián az észt hármasikrek

Forrás: Facebook/Leila Luik -
hármasiker Rio de Janeiro olimpia 2016 észt verseny olimpia RioLife2016 futás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha sikerül a selejtező, Leila, Liina és Lily Luik lehetnek az első hármasikrek az olimpia történelmében, akik ugyanabban a versenyszámban indulnak egymás ellen.

A most 30 éves Leila, Liina és Lily Luik 24 évesek voltak, amikor elkezdtek versenyszerűen foglalkozni a maratonfutással.

Forrás: Facebook/Leila Luik

A hármasikrek, akik gyakorlatilag ugyanúgy néznek ki, saját bevallásuk szerint már gyermekkoruk óta nagyon aktívak, közülük pedig Liina volt az, aki rávette testvéreit arra, hogy komolyabban foglalkozzanak a sporttal. Leila, Liina és Lily jelenleg Olaszországban készülnek riói olimpiára, és a Reutersnek adott interjújukban elmondták: a céljuk, hogy megdöntsék saját rekordjukat, és együtt érkezzenek meg a célba.

Meztelen fotót kért a lánytól, aki egy zseniális trükkel leszereltehttp://www.life.hu/news/20160527-meztelen-fotot-kertek-a-lanytol-de-tuljart-az-eszukon.htmlEgyre gyakrabban hallani olyan internetes zaklatókról, akik folyamatosan meztelen képeket kérnek a lányoktól. A hiszékenyebbek bedőlnek, a cselesebbek pedig bosszút állnak. News--Kiáll a párja mellett az az asszony akinek férje megölhette a hatéves lányukat - Sőt, állítja, szerelmes beléhttp://www.life.hu/news/20160527-kiall-a-parja-mellett-az-az-asszony-akinek-ferje-megolhette-a-hateves-lanyukat.htmlA mai napig támogatja párját az az asszony, akinek férjét hatéves kislányuk bántalmazásával és megölésével vádolják. Mióta a férfit letartóztatták, 190-szer látogatta meg a börtönben. News--Eltűnt egy 13 éves lány a 13. kerületbőlhttp://www.life.hu/news/20160527-eltunt-egy-13-eves-lany-a-13-keruletbol-tar-jazmin-klaudia.htmlCsütörtökön veszett nyoma Tar Jázmin Klaudiának. 13. kerületi iskoláját délután fél 3 körül hagyta el, azóta nem tudnak róla. NewsOrigoGörög Zita Gyárfásnak: "Közös érdek, hogy ön felismerje: a kirobbant botrány lehetőséget adott a kezébe"http://www.life.hu/news/20160527-gorog-zita-es-gyarfas-tamas-nyilt-level-folytatas-posztban-a-facebookon.htmlTovább folytatódik a nyilvánosság előtti levélváltás Görög Zita és Gyárfás Tamás között. Mint ismeretes előbb az egykori modell írt nyílt levelet a MÚSZ elnökének, aki még aznap közleményben válaszolt is. Zita tegnap újabb posztot szentelt az ügynek, amelyben kételyeinek is hangot adott. NewsOrigoÉlete párját keresve bolyong Aggteleknél egy medvehttp://www.life.hu/news/20160527-elete-parjat-keresve-bolyong-aggteleknel-egy-medve.htmlHétfőn jött át az Aggteleki Nemzeti Parkba egy fiatal medve Szlovákiából, aki azóta is a környéken kószál. Szerelmet keres a mackó, többen is látták. News--A hét legcukibbja: Olyan hajat kért magának a kisfiú, mint a középen kopasz szomszédjahttp://www.life.hu/news/20160526-ez-a-kisfiu-olyan-frizurat-akart-mint-amilyen-a-felig-kopasz-szomszednak-van.htmlEz a kisfiú megnevettette az egész internetet, pedig csak az egyik vágya teljesült: olyan frizurát akart, mint amilyen a szomszédnak van. A középen kopasz szomszédnak... NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.