50 év után mégis rács mögé kerülhet a pedofil filmrendező, Roman Polanski

Forrás: AFP -
filmrendező Roman Polanski pedofília
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lengyel igaszságügyi miniszter és főügyész bejelentette, hogy fellebbeznek a bíróság döntése ellen, miszerint Roman Polanskit nem adják ki az USA-nak, ahol a pedofil botránya miatt 1977 óta van érvényben egy ellene kiadott elfogatóparancs.

"A krakkói bíróság még 2015 októberében mondta ki az ítéletet, amely szerint Lengyelország nem adhatja ki Polanskit az USA-nak" - közölte Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter kedden a lengyel közszolgálati rádióban.

Roman Polanski és egykori felesége, Sharon Tate, akir Charles Manson hippivezér feltétlen hívei öltek meg Forrás: AFP

Az indoklás szerint Polanski annak idején már vádalkut kötött egy amerikai bírósággal, és

eleget is tett a megállapodásnak.

A botrány 39 évvel ezelőtt robbant ki, amikor a rendező 35 évesen leitatott, bedrogozott, majd análisan megerőszakolt egy 13 éves lányt.

A krakkói kerületi ügyészség eddig nem firtatta az ítéletet, azonban a tavaly novemberben hivatalba lépett konzervatív kormány igazságügyi minisztere most mégis a fellebbezés mellett döntött.

Kiadja emlékiratait Roman Polanski áldozata

Szeptemberben jelennek meg az emlékiratai Samantha Geimernek, akit 35 évvel ezelőtt megerőszakolt Roman Polanski filmrendező. A teljes cikket itt elolvashatod!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.