Pachmann Péter: “Kellett az az érzelmi többlet”

Forrás: TV2 -
Pachmann Péter Péter Szabó Szilvia érzelem Nagy Duett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Péter Szabó Szilvi bevezette a híradóst abba a világba, amiben ő már évek óta létezik. A showbiznisz teljesen más, mint a műsorvezetés, ezért szüksége is volt Péternek az iránymutatásra. Szeretet nélkül azonban nem tudtak volna ilyen jól együttműködni.

Teljesen megváltozott Pachmann Péter élete a Nagy Duettnek köszönhetően. Új oldaláról ismerhették meg a nézők, és ő is egy eddig ismeretlen világba kóstolhatott bele a show által. Szilvi erős kézzel, mégis kedvesen segítette őt egészen a győzelemig, de a köztük lévő szeretet volt az, ami igazán fontos volt.

Forrás: TV2

Pachmann Péter ettől a műsortól kapta meg azt a sikerélményt, amire évek óta vágyott, ugyanis híradós műsorvezetőként erre nem volt lehetősége. Vallja, hogy a továbblendüléshez szükség volt arra az érzelmi többletre, ami közte és Szilvi között megvan. “Ha csak ő lett volna a mesterem, én pedig a tanítvány, akivel összehozunk hétvégére egy duettet, akkor lehet, hogy eljutunk a legjobb ötbe, de kellett az az érzelmi többlet, ami által akkor is tovább tudtunk lendülni, amikor én egyébként kétségbeestem” - mondta Péter a Blikknek.

Nagy visszhangja lett Puskás Peti mentorságánakhttp://www.life.hu/sztarok/20160608-x-faktor-mentor-puskas-peti.htmlAhogy már korábban pletykálták, ma kiderült, hogy Puskás Peti tényleg X-Faktor-mentor lett. A csatorna döntése korábban az interneten elég nagy visszhangot keltett. Peti elmondta, szerinte miért is lesz jó mentor. Azt is elmondta, neki hogyan sikerült túlélnie a tehetségkutató utáni időszakot.TV + Sztárok--Ilyen X-Faktor-mentor lesz ByeAlex - Új színt hozhat a tehetségkutatóbahttp://www.life.hu/sztarok/20160608-byealex-mentor-lesz-az-x-faktorban.htmlByeAlex sokak meglepetésére, mentor lesz a legújabb X-Faktorban. Hogy milyen karaktereket szeretne találni, mi a titka a sikernek és milyen mentor lesz az Eurovízión is sikeresen szereplő ByeAlex, ezt az alábbi videóban mondja el. TV + Sztárok--Megható! Pénzt gyűjtenek Michael Schumacher rehabilitációjárahttp://www.life.hu/sztarok/20160608-michael-schumacher-jotekonysagi-merkozest-rendeznek-a-sportoloert-nemet-focistak.htmlA Dallas Mavericks kosarasa, Dirk Nowitzki szervezi azt a barátságos találkozót, melynek bevételét a hétszeres világbajnok rehabilitációjára szánják. A nemes gesztus a hírek szerint meghatotta a családot. TV + Sztárok--Így kutyázik Sarka Kata és Szabó Zsófi - Videó! http://www.life.hu/sztarok/20160608-sarka-kata-es-szabo-zsofi-jotekonysagi-cel-erdekeben-kutyusukkal-futottak.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal egy jótékonysági rendezvényen vett részt több hazai sztár jelenlétében. Néhány híresség a saját kis kedvencével érkezett. TV + SztárokOrigoIndul a futball-Európa-bajnokság – így szurkolnak sztárjainkhttp://www.life.hu/sztarok/20160607-indul-a-futball-europa-bajnoksag-berki-krisztian-istenes-bence-es-tucsi-elarulta-hogyan-szurkol.htmlIstenes Bence és Berki Krisztián élőben is szurkol majd a csapatoknak, Tücsi pedig csajos meccsnézéseket tervezett be, ahol végre kieresztheti a hangját. TV + SztárokOrigoŐk lesznek az X-Faktor új mentoraihttp://www.life.hu/sztarok/20160608-x-faktor-ok-lesznek-a-2016-os-musor-zsuritagjai-a-csatorna-ma-jelentette-be-oket.htmlA műsorvezető kiléte után végre kiderült, hogy kik ülnek be idén a zsűriszékbe. A meglepetés elmaradt, hiszen a korábbi hírek beigazolódtak. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.