magyar válogatott focista gól Gera Zoltán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy internetes gólszépségversenyen ismét lehet szavazni Gera Zoltán találatára, amelyet a portugáloknak lőtt a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörében.

A június 22-én rendezett mérkőzés 19. percében magyar szöglet után a portugálok kifejelték a labdát, a tizenhatos vonalán a kapu felé álló Nani hátracsúsztatta, éppen Gera Zoltánhoz, aki mellel maga elé tette, majd 23 méterről a kapu bal alsó sarkába bombázta.

A gólt az európai szövetség (UEFA) internetes szavazásán tíz jelölt közül a csoportkör legszebb találatává választották június 25-én, most pedig a Sky Sports voksolásán került fel a tízes listára,amelyet a franciaországi torna eddigi ötven meccse alapján állítottak össze.

Gera - Shaqiri és Robson-Kanu mögött - sokáig a harmadik helyen állt, de péntek estére az első helyre került. Szavazni ezen az oldalon a helyezés melletti, felfelé mutató zöld nyílra kattintva lehet.

Ronaldo sérülése nagyon súlyos - A gyógyulása közel félévig is eltarthathttp://www.life.hu/news/20160712-ronaldo-serulese-nagyon-sulyos-es-a-gyogyulasa-kozel-felevig-is-tarthat.htmlKomolyabbnak tűnik a portugál játékos sérülése, mint elsőre gondolták. Négy-öt hónapot is kihagyhat miatta. News--Ronaldo édesanyja nem hagyta szó nélkül a fia sérüléséthttp://www.life.hu/news/20160712-ronaldo-anyja-nem-hagyta-szo-nelkul-a-fia-seruleset.htmlRonaldo örömébe egy kis szomorúság is vegyül, ugyanis a franciák elleni Eb-győzelmet nem úszta meg sérülés nélkül. Mint kiderült, a sérülést okozó francia Dimitri Payet is megkapta a magáét, ráadásul nem mástól, mint a focisztár édesanyjától. NewsOrigoÍme, a győzelmi busz, amin a franciák ünnepeltek volnahttp://www.life.hu/news/20160711-ezen-a-buszon-unnepelte-volna-az-eb-gyozelmet-a-francia-valogatott.htmlNem várt végkimenetele lett az Eb-nek, Ronaldo nélkül lett bajnok Portugália. Erre biztosan nem számítottak a franciák, annyira biztosra vették győzelmüket, hogy már az ünnepi busz is készen volt! NewsOrigoLezuhant egy kisrepülőgép az M3-asnál: lángoló roncs az autópályán! http://www.life.hu/news/20160711-lezuhant-egy-kisrepulogep-az-m3-asnal-serultrol-nincs-informacio-langolo-roncs.htmlA kisrepülő az M3-as autópályán, a 63. kilométernél ért földet. Áldozatokról vagy sérültekről egyelőre nem érkezett információ. NewsOrigoSokk! Holttestet találtak egy Érden kigyulladt lakókocsibanhttp://www.life.hu/news/20160711-holttestet-talaltak-egy-erden-kigyulladt-lakokocsiban-kozolte-a-katasztrofavedelem.htmlHolttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt lakókocsiban hétfő hajnalban Érden - közölte az országos katasztrófavédelem. News--Hatalmas változás Kulka János állapotában - Orvosa is megdöbbenthttp://www.life.hu/news/20160710-kulka-janos-allapota-gyorsan-javul-stroke-agymutet.htmlMár 3 hónapja annak, hogy Kulka János stroke-ot kapott és életmenő agyműtétet hajtottak végre rajta. Szerencsére villámsebességgel javul az állapota, szegedi gyógytornásza sem akar hinni a szemének.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.