Erzsébet királynő Buckingham Palota gyilkossági kísérlet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt három hónapban már négyszer próbáltak II. Erzsébet királynő életére törni. Legutóbb egy 25 éves kínai férfit tartóztattak le, aki cipőjébe rejtett késsel próbált bejutni a királynő rezidenciájára.

Hang Zhang 25 éves kínai férfi elismerte, hogy valóban meg akarta ölni az uralkodónőt. Hiába a beismerő vallomás, a férfit mégis felmentették, mentális zavarokra hivatkozva. Az uralkodó család tagjai rettegnek, hiszen mint kiderült a palota biztonsági emberei nem végzik jól a munkájukat. Múlt héten ugyanis egy másik férfinak is sikerült bejutnia a drótkerítéssel megerősített kapun, és majd negyed óra elteltével vették csak észre az őrök, ahogy késsel a kezében a kertben sétál.

Forrás: ZUMA Press/British Tourist Authority/Pawel Libera

"II. Erzsébet és Fülöp herceg rettegnek, hiszen tisztában vannak azzal, hogy sokan szeretnék őket holtan látni. A királynő egyébként a hálószobája előtt megdupláztatta az őrök számát és huszonnégy órás felügyeletet kért a palota két fő folyosójához.

Ennek ellenére sem tudnak nyugodtan eltölteni egyetlen éjszakát sem, emiatt azt fontolgatják, hogy végleg a skóciai Balmorali kastélyba költöznek, ahol sokkal nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat.– írja a Blikk.

Élő adásban támadt rá az oroszlán a kislányrahttp://www.life.hu/news/20160811-elo-adasban-tamadt-ra-az-oroszlan-a-kislanyra-dobbenetes-kepsorok.htmlGyönyörű állat az oroszlán, de bármilyen barátságosnak tűnik is, mindig fennáll a veszélye annak, hogy ha megunja a helyzetet, bizony odakap. Ebben a televíziós élő adásban is ez történt.. News--A Forma- 1 nagyágyúja egy centet sem fizetett volna anyósáérthttp://www.life.hu/news/20160808-bernie-eccleston-a-forma-1-nagyagyuja-nem-lett-volna-hajlando-fizetni-anyosaert.htmlNéhány nappal ezelőtti óriási port kavart, hogy a Forma 1-es mogul anyósát elrabolták Brazíliában, és minden idők egyik legnagyobb váltásgdíját, vagyis majdnem 10 milliárd forintnak megfelelő pénzösszeget követeltek érte. Mindenki osztozott a család aggodalmában, kivéve magát Bernie Ecclestonet? News--"Egy Iron Lady volt a medencében, amikor megdőlt a világrekord"http://www.life.hu/news/20160808-hosszu-katinka-gyozelmet-ferjenek-tulajdonitottak-kiakadt-egy-amerikai-noi-magazin.htmlHosszú Katinka valóban egy igazi Iron Lady, ahogy ezt 400 vegyesen be is bizonyította. Hatalmas fölénnyel és elképesztő világcsúccsal zsebelte élete első olimpiai aranyérmét News--Rekord nagyságú halat fogott egy 9 éves kislányhttp://www.life.hu/news/20160714-rekord-nagysagu-halat-fogott-egy-9-eves-kislany.htmlSoha, senki nem fogott még akkora halat az Egyesült Államokbeli Marylendben, mint a 9 éves Emma Zajdel. News--Az év lúzerei – saját magukat leplezték le az orosz titkosügynökökhttp://www.life.hu/news/20160712-luzer-titkosugynokok-aki-sajat-magukat-lepleztek-le.htmlJames Bond fogja a fejét orosz kollégái lúzerkedését látva. Ötven újonc ünnepelte meg titkosügynöki felavatását egy csoportképpel, melyen mindannyian felismerhetők.NewsTragédia! 25 kilóra fogyott a fogvatartott kislányhttp://www.life.hu/news/20160708-25-kilora-fogyott-az-a-kislany-akit-szulei-a-spajzba-zartak.htmlK. Istvánt és élettársát B. Ildikót a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésével bíróság elé állították. A szülők pere bár zárt ajtók mögött zajlik, mégis szörnyű információk szivárogtak ki. A kis Orsikát a spájzban tartották fogva, aki 25 kilósra fogyott.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.