Vasárnap beköltözött 16 énekes a TV2 új tehetségkutatójának főhadiszállására, de nem volt sokáig nyugtuk a szereplőknek. Hétfőn a versenyzők kiválasztották közülük a leggyengébb láncszemet, de nem ment egyszerűen: holtverseny alakult ki.

Zajlik az élet a Star Academy-ben, már egy nap után eljött az első kellemetlen szituáció a tehetségek otthonában. Ki kellett választaniuk maguk közül a leggyengébb láncszemet. Akire a legtöbb szavazat esik, az kerül a veszélyzónába, vagyis neki egész héten izgulnia kell, hiszen így esélyesebb a kiesésre a többi versenyzőnél.

Forrás: Tv2

Később a zsűri is kiválaszt majd egy másik veszélyzónás játékost, és az élő show alatt a pontszámok alapján csatlakozik a szomorú csapathoz még egy személy: közülük az ítészek és a nagyérdemű megmenthet egy-egy játékost, akik fellélegezhetnek, de a háromból egy biztosan kiesik. Hétfő este a játékosok szavaztak, és kiválasztották azt a személyt, akit a legkevésbé tartanak erősnek, ám holtverseny alakult ki. Szűcs Randy és Kátai Lilla ugyanannyi szavazatot kaptak, így a heti védett játékosnak, vagyis Balogh Briginek kellett meghoznia a végső döntést.

Kátai LillaForrás: TV2

Ő Lillát küldte a veszélyzónába, vagyis neki a hétvégi élőshow-ban kell óriásit énekelnie, ha meg akar menekülni.