Völgyi Zsuzsi, a Romantic egykori csodás hangú énekesnője végtelen boldogságban úszik. Tavaly férjhez ment élete szerelméhez, most pedig kisbabát vár.

Hosszú ideig erősítette a szinglik táborát Völgyi Zsuzsi, amikor rátalált a szerelem, Gábor személyében. A pár tavaly mondta ki a boldogító igent, és bár rögtön elkezdték a babaprojektet, a kis jövevény jó ideig megváratta szüleit.

Azt mondják, a görcsös akarás nem vezet eredményre, így volt ez Zsuzsiék esetében is, akiknél akkor fogant meg a pocaklakó, amikor már elengedték a kérdést.

„Szívből kell szerelmeskedni, élvezni az együttlétet, és nem görcsösen gyereket gyártani” – mesélte a Story magazinnak az énekesnő.

Elmondta azt is, hogy kiskorában úgy képzelte, fiatalon lesz anyuka, de így sem bánja, hogy tíz év késéssel érkezik a baba, hiszen olyan édesapát talált gyermekének, akiről mindig is álmodott.

„Mindig olyan férfitől szerettem volna babát, mint ő, akinek gyerekében, remélem, viszontlátom a mosolyát, a humorát, a mozdulatait, a szerelmet” – mondta Zsuzsi.

A sok kudarc után Zsuzsi tovább bizakodott, és minden hónapban vett egy terhességi tesztet, aminek elvégzése rutinszerűvé vált.

„Emlékszem, már csak megszokásból vettem elő a tesztet. Egyik reggel, zuhanyozás után már majdnem automatikusan ki is dobtam, amikor észrevettem a két erősen virító csíkot. Azt az örömet nem is tudom szavakba foglalni. Gábor viszont eleinte nem merte komolyan venni” – nosztalgiázott a kismama.

A picivel és mamájával is minden rendben, a vizsgálatok is erről tanúskodnak, a boldog babavárás kezdetét is vette. Sok boldogságot!