VV Lóri egy médium: előre tudta, hogy ő lesz a kiválasztott

Forrás: Facebook/VV Lóri -
VV Zseraldin VV Lóri kiválasztás párbaj VV Evelin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A villa szívtiprójának alaposan megcsappant a népszerűsége, nemcsak a fiúk körében. Vasárnap Lóri kezére került a zöld kendő, állítása szerint előre tudta, hogy ő kapja a legtöbb jelet, de legalább így választhat magának ellenfelet.

Mialatt Dina Lóri ikertestvérével randizott, vasárnap este megtörtént a szokásos kiválasztás a villában, ezúttal Lóri kezére került a zöld kendő. A játékos saját bevallása szerint nem lepődött meg azon, hogy az ő neve mellett sorakozott fel a legtöbb jel, sőt, még jó dolognak is tartja.

Forrás: Facebook/VV Lóri

"Tudtam, hogy zöld kendőt fogok kapni, azt akartam, hogyha már kiválasztás van, és párbajoznom kell, akkor én dönthessem el azt, hogy kivel megyek párbajra, ne pedig ismét kihívott legyek" - foglalta össze Lóri a vasárnap este történteket. Úgy tűnik nem ijedt meg attól, hogy ismét megérintette a kiesés szele, pedig a társai nem tartják őt erős játékosnak. Evelin és Zseri a kiválasztásról beszélgettek, és

Zseri szerint Lóri ellen bárki visszajön.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.