Bár kétszer is műtötték a szívét ritmuszavar miatt, Majka elindul élete első futóversenyén. A műsorvezető fittnek érzi magát a komoly erőpróbához.

"Ez csak első hallásra tűnhet furcsának. Váltóban futunk négyen, azaz legfeljebb 12 kilométert fogok teljesíteni, és nem versenynek fogom fel, hanem jótékonykodásnak. Nem az a célom, hogy dobogóra álljak, hanem hogy a Magyar Hospice Alapítványt képviseljem. Ők nagyon fontos munkát végeznek, és minden támogatást megérdemelnek" – nyilatkozta Majka. 

Fotó: Marton Szilvia/Origo

"Nem érzem rizikósnak. Vannak még ritmuszavaraim, de nem vagyok szívbeteg, arról nem is beszélve, hogy jó ideje komolyan veszem a sportolást, ami inkább erősíti a szívet, mintsem gyengítené. Előfordul, hogy hetente négyszer is lefutom a tíz kilométeres távot, és közben még egyszer sem kapkodtam levegő után. Olyanra sem emlékszem, hogy szúrt volna a szívem" - tette hozzá a Blikkneka műsorvezető, aki nem tagadja, az első műtéte előtt nagyon félt, de mára ezt legyőzte.