VV Lóri édesanyja nincs elragadtatva Dinától

Forrás: Instagram/Hornyák Dina -
VV Lóri VV Dina anya szerelem ValóVilág powered by Big Brother kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnap párbaj nélkül adta fel a játékot VV Lóri, így már nincs esélye megnyerni a fődíjat, de ott van neki Dina, aki legalább akkora ajándék. Ugyan az egykori villalakó édesanyja nem így gondolja. Ő nincs elragadtatva fia választottjától.

Mindössze 43 napot töltött a villában VV Lóri, Dina még kevesebbet, de így is sikerült egymásba szeretniük. Ez is közrejátszhatott abban, hogy Lóri végül párbaj nélkül adta fel a játékot, így együtt lehet szerelmével, akiért az édesanyja nem rajong túlzottan. Lóri az első éjszakáját sem otthon töltötte, hanem Dinával, pedig bizonyára a családja is szerette volna látni.

Forrás: Instagram/Hornyák Dina

"Meg vagyok döbbenve. Nem hinném, hogy bármelyik fiús anyuka örömmel nézte volna végig, ami bent történt a fiammal. Dinát nem ismerem, először a stúdióban, a párbajon láttam.

Nem tudom, mit gondoljak róla, a tévében csúnyán beszélt, alpári volt,

ezúttal megszeppent, csendes kislánynak tűnt. Kell egy kis idő, hogy meglássuk a valódi énjét" - mondta a Blikknek az édesanya, aki szerint fia tovább bent maradt volna, ha nincs Dina. Lóri viszont reméli, hogy hamar elfogadja majd anyukája a szerelmét. "Nem fogom rátukmálni, hogy elfogadja Dinát, de nincs kétségem, szerintem kedvelni fogja" - mondta Lóri, akit azért is sokan kritizálnak, mert Dina nem olyan szép, mint az eddigi barátnői.

"Nem vagyok külcsínyes, Dinát gyönyörű lánynak tartom.

Nagyon rendben van, leginkább a cinizmusa az, amivel megfogott. Nem kertel, kimondja, amit ki kell. Ellentétben az eddigi barátnőimmel, akik csak buta plázacicák voltak" - mesélte az egykori villalakó.

Drogdíler és hullamosó: sztárok, akik egykor kétkezi munkából éltek http://www.life.hu/sztarok/20161010-beyonce-vagy-harrison-ford-drogdilerkent-dolgozott-a-hires-vilagsztar-tim-allen.htmlHírnév, pénz, és több millió rajongó világszerte. Ezek a világsztárok ma már igazi A-listás celebeknek minősülnek Hollywoodban, akiket mindenki ismer. Bár az utóbbi években csak a képernyőn láthatjuk őket, volt idő, amikor találkozhattunk volna velük akár egy hullaházban is. Összeállításunkból megtudhatod, ki mivel kereste a kenyerét, mielőtt a vörös szőnyegre lépett. TV + SztárokOrigoTóth Andinak érettségiznie kéne, de még mindig csak tizedikeshttp://www.life.hu/sztarok/20161011-toth-andi-az-x-faktor-nyertese-meg-mindig-tizedik-osztalyos-pedig-mar-erettsegiznie-kellene.htmlA fiatal tehetség nyerte meg az X-Faktor ötödik szériáját, ami miatt abban az évben természetesen nem tudott a tanulással foglalkozni. Lemaradását azonban máig nem tudta behozni, így érettségizés helyett még a tizedik osztályt tapossa. TV + SztárokOrigoVége a titkolózásnak: férjnél van, de a lányokat is szereti a sorozatsztárhttp://www.life.hu/sztarok/20161011-sara-ramirez-a-grace-klinika-sorozat-szinesznoje-biszexualis.htmlNem véletlen, hogy a Grace klinikán is biszexuális doktornőt alakít Sara Ramirez. TV + Sztárok--Esküvő lefújva: Szakított Rihanna és Drakehttp://www.life.hu/sztarok/20161011-eskuvo-lefujva-szakitott-rihanna-enekesno-es-drake.htmlÚgy volt, hogy hamarosan oltár elé állnak Riri szülőhazájában, Barbadoson, ám most a szakításuktól hangos a sajtó. TV + Sztárok--Dobó Kata arcára nem akárki nyomott puszithttp://www.life.hu/sztarok/20161010-dobo-kata-abel-anita-es-jozan-laszlo-szelfizik.htmlA magyar színésznő munkájáról posztolt egy cuki képet. TV + SztárokOrigoEgy napja van bent, de máris megmutatta bájait az új villalány, Ginahttp://www.life.hu/sztarok/20161010-vv-gina-valovilag8-egy-napja-van-bent-de-maris-megmutatta-bajait-az-uj-villalany.htmlNézd meg te is a Villa legújabb lakóját, Ginát zuhanyzás közben!TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.