Fizikai erőszakért perlik James Frankot

Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris -
fotós kártérítés James Franco per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű színészt azzal vádolja egy fotós, hogy egy 2014-ben megrendezett Lana Del Rey-koncerten lefejelte a sztár.

A fotós, David Tonnessen 2014 októberében fotózta Lana Del Rey-koncertjét a Hollywood Forever Cemeteryben, amikor állítása szerint valami zajt hallott. Mikor odafordult, meglátta James Frank színészt, amint "szinte már ördögi vigyorral" közelített felé. Ez után a színész állítólag "örömittas arckifejezéssel"

belefejelt a gyomrába, majd miután a fotós összeesett, a színész berohant a tömegbe.

Forrás: AFP/Dimitrios Kambouris

Tonnessen azt állítja annyira megsérült, hogy kórházi kezelésre szorult, valamint súlyos és tartós fizikai, lelki sérüléseket szenvedett –írja a variety.com.
A fotós bántalmazás, testi sértés és szándékos érzelmi bántalmazás miatt pereli Francót, és

vagyoni és nem vagyoni kártérítést is követel tőle.

A 38 éves színész ismertségét a 2002-es pókember filmeknek köszönheti, ahol Harry Osbornt játszotta.

Sarka Kata tinédzserkori fotót posztolt: így nézett ki 17 évesenhttp://www.life.hu/sztarok/20161019-sarka-kata-megmutatta-hogy-nezett-ki-17-evesen.htmlSarka Katával mostanában rengetegszer találkozhatunk, nemcsak az újságok címlapján, de tévéműsorokban is. A műsorvezető arca mindenki számára ismerős, de ezúttal egy olyan fotót osztott meg, amit eddig soha nem láthattunk: 17 éves énjét mutatta be rajongóinak. TV + SztárokOrigoVV Gina könnyek között fedte fel családi tragédiájáthttp://www.life.hu/sztarok/20161019-vv-gina-szornyu-tragediajarol-meselt.htmlVV Lóri váratlan távozása után VV Gina vette át a helyét a játékban. Egy összeszokott csapatba érkezett a fiatal lány, és egyelőre még nem találja a helyét a többiek között. Tivynek elmesélte, miért nem tud nyitni a többiek felé. Szörnyű tragédiáról vallott a lány. TV + SztárokOrigoMarsi Anikó magánéleti titkairól vallott http://www.life.hu/sztarok/20161019-marsi-aniko-titkairol-meselt-joshi-bharatnak.htmlMarsi Anikó 7 évnyi kihagyás után tért vissza nemrég újra a képernyőre, így egészen sokáig sem róla sem a magánéletéről nem tudhattunk semmit. A műsorvezető azonban nem titkolózik, Joshi Bharatnak őszintén vallott eddig soha nem hallott titkairól, apukája elvesztéséről és a gyereknevelésről. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoNaná, hogy megint bikiniben szelfizik Liz Hurleyhttp://www.life.hu/sztarok/20161018-liz-hurley-szineszno-bikiniben-szelfizik.htmlLiz Hurley még nem unja a bikinis szelfiket. Miért is tenné: 51 éves, és a teste egyszerűen fantasztikus. Mutatjuk is, hogy mennyire! TV + SztárokOrigoZámbó Krisztián elherdálta apja örökségét - 80 millió forintot tapsolt el Jimmy fiahttp://www.life.hu/sztarok/20161019-zambo-krisztian-elherdalta-80-millios-orokseget-alberletben-el.htmlZámbó Krisztián 2013-ban a Frizbiben mesélt arról, hogy édesapja tetemes örökségéből már egy forint sincs- elvették autóját, jelzálog van a házán. TV + Sztárok--Orális szex a villában: Mici rárabolt Krisztián harcsájára (18+)http://www.life.hu/sztarok/20161019-valovilag-mici-es-krisztian-oralis-szexe-a-villaban.htmlVV Krisztián már adásokkal korábban megpróbálta rávenni Micit, hogy ne csak kézzel, hanem szájjal is kényeztesse a férfiasságát, de a lány mindaddig, amíg nem tért vissza a párbajról, visszafogta magát. Még a felénél sem jár a műsor, de soha ennyi pár nem pettingelt a villában, mint az idei szériában. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.