Máthé Erzsi színésznő kisfia haláláról vallott

Fotó: MTI/Zih Zsolt -
halál Máthé Erzsi tragédia gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő sikert sikerre halmozott aktív éveiben, ám már rég visszavonult a színpadtól. Maradék idejét jótékonykodással tölti, ugyanis az ő élete nem volt egyszerű. A gyermekkora boldogtalan volt, és később is érte egy nagy tragédia: elhunyt a gyermeke.

Már visszavonult a színészi pályától, pedig hihetetlenül tehetséges és sikeres színésznő volt Máthé Erzsi. Most sem tétlenkedik azonban, hiszen folyamatosan jótékonykodik, amit halála után is szeretne folytatni. Elmondta, azért annyira érzékeny, mert a gyermekkora nem volt túlságosan boldog.

Fotó: MTI/Zih Zsolt

"Gyerekként otthon is rengeteg lelki és fizikai bántás ért, sok verést kaptam a szüleimtől" - vallotta a Best interjújában a színművész. Saját bevallása szerint ennek is köszönheti, hogy kemény nő lett, de ez csak a külső máz, egy álarc, amit a sok borzalom után fel kellett vennie, hogy elbújhasson mögé. Első házassága sem volt kifejezetten sikeres, és ezalatt érte élete egyik legnagyobb tragédiája: meghalt a kisfia.

"Igen, sajnos mindössze egy évet élt,

kapott egy agyhártyagyulladást, és elment. A pécsi temetőben van a sírja. Ez akkora ütés, hogy halálomig kell ezzel együtt élnem" - vallotta be Máthé Erzsi, aki már akkor sem szerepelne, ha kérnék. "Elhasználódott az idegrendszerem. Viaskodva jutottam el a 89. évemig, jövő májusban leszek 90, már csak addig szeretném kibekkelni" - mondta a művésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.