A feleségének végig kellett néznie, hogy szeretett férjét elveszíti pontosan azon a helyen, ahol korábban a fia is életét vesztette egy motoros balesetben. Az apa éppen az emlékhelynél gyászolta gyermekét, amikor elgázolták. 

El sem lehet képzelni ennél nagyobb tragédiát: a szülők elveszítették fiukat, ifj. Arnold Károlyt egy motoros balesetben, és soha nem is tudták túltenni magukat a fájdalmon. Emlékhelyet építtettek neki ott, ahol a szerencsétlenség történt, és szinte mindennap meglátogatták a veszélyes helyen lévő síremléket. 

Képünk illusztrációForrás: Dreamstime

Nehezen belátható kanyarban fekszik a 66-os főút mellett, ahol gyalogos közlekedésre nem is számítanak az autósok. Itt próbáltak átmenni a szülők hétfőn délután, ekkor történ a még szörnyűségesebb baleset. Az apát elgázolta egy autó. "Most már igazán egyedül vagyok, a fiam után a férjem is itt hagyott. Nehéz most bármit is mondanom, hiszen a szemem láttára gázolták halálra a férjem"mondta az özvegy a Borsnak