Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huA nemzetközi szervezetek és az optikai szakma képviselői hívják fel a figyelmet az időben elvégzett szűrések látásmentő szerepére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint világszerte legalább 2,2 milliárd ember él látásromlással, ezen esetek közel felénél az állapot megelőzhető lett volna, vagy még kezelésre szorul. Ez a növekvő globális teher pedig a magyarországi ellátórendszerben is tisztán megmutatkozik.

A hazai szemészeti szakrendeléseken rendszeresen gondozott páciensek száma a 2021-es 1 544 578 főről 2024-re 1 852 395 főre nőtt, és 2025-ben is stabilan 1,8 millió felett (1 809 836 fő) maradt. A legnagyobb ugrás 2022-ben történt, amikor egyetlen év alatt 13,6%-kal emelkedett az esetszám. A KSH statisztikái szerint rendszeresen gondozottnak azok a meghatározott szembetegséggel élő páciensek minősülnek, akik folyamatos szakorvosi felügyelet alatt állnak, és az adott évben legalább egyszer megjelentek kontrollvizsgálaton (az egyszeri ellátások ebben a körben nem szerepelnek).
„A rendszeres szakellátást igénylő páciensek növekvő aránya egyértelműen jelzi, hogy a látás egészségére még azelőtt kiemelt figyelmet kell fordítani, mielőtt súlyosabb tünetek vagy visszafordíthatatlan látásromlás lépne fel. Az évenkénti szűrővizsgálat lehetővé teszi a szembetegségek korai stádiumban történő felismerését, megóvva az éleslátást” – emeli ki Boros Mária, az Alensa Optika és webáruház optometristája.
A látáshibák egyre fiatalabb korban jelentkeznek?
A hivatalos 2025-ös KSH-felmérés kiemeli, hogy a lakosság egészét tekintve a mindennapi életvitelt érintő egészségi korlátozottságok közül a látási panaszok fordulnak elő a leggyakrabban: a 15 éves és idősebb népesség körében a látási nehézségek aránya eléri a 22–23%-ot (amelyből 2,5% súlyos, mintegy 20% pedig mérsékelt korlátozottságot jelent). Ez a nem megfelelő dioptriaértékekre vagy a kontrollvizsgálatok halogatására utal. A látásproblémák ráadásul egyre korábbi életszakaszban jelentkeznek: a szemészeti ellátásban részesülők közel 15%-át már a 19 év alatti gyermek- és fiatalkorúak teszik ki. „A megnövekedett képernyőidő, a zárttéri tartózkodás és a természetes fény hiánya nagymértékben hozzájárul a digitális szemfáradtság és a korai rövidlátás terjedéséhez a gyermekek és fiatal felnőttek körében” – figyelmeztet Boros Mária.
A „valami nem stimmel”-érzéstől a tökéletes szemüvegig
A történet sokszor azzal indul, hogy az ember megérzi: valami nem stimmel, de az is gyakori eset, hogy a látásromlás annyira észrevétlenül kúszik be a hétköznapokba, hogy fel sem tűnik az állandó hunyorgás vagy a szem fáradtsága. Éppen ezért kulcsfontosságú a rendszeres, évenkénti szűrés, ahol a szakember még azelőtt kiszúrhatja az eltéréseket, hogy komolyabb gond alakulna ki. A szakszerű, modern diagnosztikai eszközökkel végzett vizsgálat nemcsak a pontos dioptriát állapítja meg, hanem átfogó képet ad a szem általános állapotáról és a mindennapi életmódból, képernyőhasználatból adódó terhelésről is. Ezt követően a megfelelő szemüvegkeret kiválasztása jön, ami sokaknál dilemmát okoz, hiszen ma már a szemüveg nemcsak orvostechnikai eszköz, hanem az identitásunk és megjelenésünk része, így a döntésnél az aktuális trendek mellett az arcforma és a személyes stílus egyaránt főszerepet kap. A mai technológiáknak köszönhetően az online elérhető, valósághű virtuális próbák megkönnyítik a választás terhét.
Végül pedig elengedhetetlen a megfelelő lencsék és bevonatok kiválasztása, a tükröződésmentesítéstől a digitális terhelést enyhítő kékfényszűrőig, ahol már az anyagiak is szóba kerülnek. Ezen a ponton érdemes igazán résen lenni, hiszen az optikai piacon könnyű elcsábulni a hangzatos leárazások láttán, ám mindig a teljes végösszeget kell nézni: egy mesterségesen felduzzasztott alapárból adott óriási engedmény sokszor még az akció után is drágább marad, mint egy olyan megoldás, amely eleve reális, korrekt árakkal számol.