Dmitrij Gorbunov, az X-Faktor újdonsült szívtiprója 4 év párkapcsolat után szakított kedvesével. Eddig is körülzsongták a rajongó lányok, ezek után pedig biztosan szétszedik majd a szingli sztárt.

Egyszerűen megőrülnek a lányok Dmitrij Gorbunovért, aki amellett, hogy helyes, még tehetséges is. Az X-Faktor versenyzője saját bőrén is tapasztalta, mit vált ki a fiatalokból, akit szó szerint letámadtak a lányok egy bevásárlóközpontba szervezett személyes találkozás alkalmával. Az énekest ki kellett menekíteni a rajongók gyűrűjéből, akik akkor még nem is tudták, hogy Dmitrij 4 év után szakított barátnőjével!

Dmitrij Gorbunov szakított szerelmévelForrás: Nánási Pál/RTLklub

"Közel négy évig voltunk együtt, nagyon jó időszak volt ez mindkettőnk számára, ám az utóbbi időben elromlott valami. A párom már nem fogadott el úgy, ahogyan vagyok, mindent meg akart rajtam változtatni. Nekem ez nem felelt meg, nem is hagytam magam, és ez természetesen elvezetett a szakításhoz" - számolt be a Blikknek a fiú a szakítás okáról. Hozzátette, sikerült békében elválniuk egykori kedvesével, és hiába szingli, most nem keres új kapcsolatot. "Nagyon elfoglalt vagyok most, minden erőmmel a feladatra koncentrálok. Örülök, hogy a hétvégén a produkciómmal egy kicsit sokkolhattam a közönséget, a lírai után megismerték a vadabb oldalamat is. Most a munka ideje van, hihetetlen ez az egész" - árulta el a tehetséges fiatal.