5 afgán fiú erőszakolta meg hatodik társukat egy erdőben.
Az eset Svédországban, Uppsalában történt. A fiúk mind menedékkérőként érkeztek az országba, de szülői felügyelet nélkül. Az áldozat szerint 16-17 éves társai előre eltervezték a kínzását. Elcsalták egy sűrű erdő mélyére, ahol körül vették,
megerőszakolták, megverték majd ott hagyták szenvedni a földön levetkőztetve, ütés és harapásnyomokkal a hátán.

A bajba jutott fiú még segítséget sem mert kérni, ugyanis társai videóra vették a zaklatás egy részét, és megfenyegették: nyilvánosságra hozzák, ha értesíteni meri a rendőrséget - tudta meg a Metro.
Azt egyelőre nem tudni, hogyan derült fény a történtekre, ám az már biztos, hogy az elkövetők közül már ketten részlegesen beismerték a tettüket. Kiskorú ellen elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádolják az öt fiút, amiért legalább 4 év börtön jár, még akkor is, ha a tettes nem nagykorú. Ám az ő esetükben azt szeretnék elérni, hogy egy életre kiutasítsák őket Svédországból.