Mint ismeretes, Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron hajtott bele egy teherautó a tömegbe. A gázolást 12-en nem élték túl, 48-an pedig megsérültek, többen súlyosan. Nem zárják ki, hogy merénylet történt.

Lassítás nélkül hajtott a tömegbe a teherautó a berlini karácsonyi vásáron - erről számoltak be a szemtanúk. Egyesek szerint csakis szándékosan történhetett a gázolás, ugyanis a teherautó eleve olyan utakon érkezett a vásárhoz, amiken személygépkocsik is nehezen férnek el. Tizenketten haltak meg a gázolásban, és további 48 ember megsérült, többen súlyosan.

Tizenkettőre nőtt a berlini gázolás áldozatainak számaForrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Cuneyt Karadag

A teherautót valószínűleg egy lengyelországi építkezésről lophatták el. Egy szállítmányozási vállalkozó, Ariel Zurawszki azt nyilatkozta, hogy fényképek alapján felismerte az autóját. Hozzátette, nem hiszi, hogy az alkalmazásában lévő teherautósofőrnek - aki egyébként az unokatestvére - köze lenne a berlini tragédiához. Ő is azt feltételezi, hogy a teherautót ellophatták. A sofőr feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban. Az illető állítólag ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt. Nem tudni ugyanakkor, hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges csoportokkal. A gázoló mellett ülő utas a helyszínen meghalt, a német rendőrség azt közölte keddre virradóra, hogy ő lengyel állampolgár volt. Nem zárják ki, hogy merénylet történt, főként az elkövetés módja miatt: bűnügyi szakértők sok hasonlóságot látnak a berlini eset és a júliusi nizzai gázolásos terrorcselekmény között - írja az MTI.