Folyóba fagyva találták meg a Sajószentpéterről eltűnt kislányt

Forrás: MTI/Máthé Zoltán -
eltűnt személyek kislány fagyhalál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnap délután tűnt el a 7 éves kislány Sajószentpéterről, akit aznap este meg is találtak a tűzoltók, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni.

A tűzoltók sötétedés után lámpák és hőkamerák segítségével próbálták felkutatni a gyermeket, akinek eltűnését 2017.január 8-án 16 óra előtt jelentették be. A kétségbeesett édesanya a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságtól kért segítséget a kislány felkutatásához.

Jégpáncél alá szorult egy 7 éves kislány
Képünk illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A kicsi Sajószentpéteren játszott társaival, ám 14:45 környékén idegen helyre keveredett, ahonnan többé nem került elő. Az áldozatot végül a Sajóba fagyva találták meg, a jégpáncélok alatt. Bontóbaltával törték fel a jeget, kiemelték az apró testet, és azonnal elkezdték az újraélesztést is, de sajnos már nem jártak sikerrel, nem tudták megmenteni a kislány életét - írta meg a Blikk.

Sajnos nem a 7 éves kislány az egyetlen, akire a közel múltban holtan találtak.

Mérséklődik az extrém hideg - Ez a nap már kellemesebb leszhttp://www.life.hu/news/20170108-a-jovo-het-masodik-felere-nemileg-merseklodik-az-extrem-hideg.htmlA hét második felében némileg mérséklődik az extrém hideg, de akkor is csak maximum 5 Celsius-fokig melegedhet a levegő, a minimumok továbbra is többfelé mínusz 10 fok körül alakulnak. Emellett többször várható havazás is, az erős, olykor viharos szél miatt hóátfúvásokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. NewsOrigoMérséklődik az extrém hideg - Ez a nap már kellemesebb leszhttp://www.life.hu/news/20170108-a-jovo-het-masodik-felere-nemileg-merseklodik-az-extrem-hideg.htmlA hét második felében némileg mérséklődik az extrém hideg, de akkor is csak maximum 5 Celsius-fokig melegedhet a levegő, a minimumok továbbra is többfelé mínusz 10 fok körül alakulnak. Emellett többször várható havazás is, az erős, olykor viharos szél miatt hóátfúvásokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. NewsOrigoÍgy vigyázz a kutyusod egészségére! - A hidegben ők is megfázhatnakhttp://www.life.hu/news/20170108-kutyaruhak-telre.htmlAkármennyire hideg van, kis házikedvencünket a kemény mínuszokban is le kell vinnünk sétálni. Ám ahogy mi is melegen felöltözünk, arra is ügyelnünk kell, hogy - főleg a rövidebb szőrű - kutyánk se betegedjen meg a fagyokban. Íme, néhány vicces öltözék, amelyekben ők is átvészelhetik az utcán töltött időt. News--Két holttestet találtak Zuglóban: valószínű halálra fagytakhttp://www.life.hu/news/20170108-ket-holttestet-talaltak-zugloban.htmlEgy nő és egy férfi holttestét találták meg vasárnap reggel a XIV. kerületi Kövér Lajos utcában. A halál oka egyelőre ismeretlen, elképzelhető, hogy megfagytak. News--Megdőlt a napi hidegrekord, mínusz 28,1 fokig hűlt a levegőhttp://www.life.hu/news/20170108-megdolt-a-napi-hidegrekord-minusz-28-fokig-hult-a-levego-a-pest-megyei-tesan.htmlVasárnapra virradóra megdőlt az országos napi minimum-hőmérsékleti rekord. A Pest megyei Tésán mínusz 28,1 Celsius-fokig hűlt a levegő – tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap reggel az MTI-t. Mostanáig ezen a napon 1985-ben, a Nógrád megyei Romhányon volt a leghidegebb, akkor mínusz 26,5 fokot mértek. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.