Gallusz Niki a kapcsolatáról vallott: nekik is vannak nehézségeik

Forrás: FEM3 -
Gallusz Niki kapcsolat veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gallusz Niki évek óta él együtt szerelmével, Laurával, eddig mégsem beszélt kapcsolatukról, és úgy általában a magánéletéről sem. A színésznő azonban úgy döntött, kiáll, és megosztja érzéseit az emberekkel. Kiderült, hogy a hagyományostól eltérő kapcsolatuk mégis olyan, mint bármelyik másik: nem mentes a vitáktól.

Gallusz Niki rég felvállalta már, hogy a nőkhöz is vonzódik, de eddig mégsem beszélt párkapcsolatáról, vagy éppen a magánéletéről. A színésznő több éve él együtt szerelmével, Laurával, akiben megtalálta a társát. Egy nőben annak ellenére, hogy heteroszexuálisnak tartja magát. Elárulta, nem hajlandó titkolózni, hiszen úgyis kiderülne, ráadásul boldog és nőiesebbnek érzi magát, mint valaha.

Gallusz Nikiék is szoktak veszekedni Forrás: FEM3

"Az első pár év az mámoros volt. Hihetetlenül tudott velem úgy beszélni, úgy bánni, hogy én el tudjam magam engedni, és én nő tudjak lenni. Viszont nem akart engem uralni" - vallotta be a Hálószobatitkok című műsorban Gallusz Niki, aki már hat és fél éve él boldog párkapcsolatban a párjával. Szerencséjére a szülei elfogadóak voltak, ismeretlen emberek véleménye pedig nem foglalkoztatja. Elkönyveli úgy, hogy ők egyelőre itt tartanak az életükben. Az ő kapcsolatuk mindenkitől függetlenül jól működik, azért mert jót akarnak a másiknak, és nem söpörnek semmit a szőnyeg alá. "Vannak nehézségek. Mi szoktunk üvöltözni, van véleménykülönbség köztünk" - mesélte a színésznő. Hozzátette, ők nagyon szenvedélyesek.

Osvárt Andi döntött: "Roberto egyelőre marad a saját lakásában"http://www.life.hu/sztarok/20170112-osvart-andi-szerelem-nemreg-koltozott-uj-lakasba.htmlA színésznő nem is lehetne ennél boldogabb: a szerelem mellett egy új lakással indította a 2017-es évet. TV + SztárokOrigoBotrány! Kínos helyzetbe került a Golden Globe-on Sylvester Stallonehttp://www.life.hu/sztarok/20170112-sylvester-stallone-nem-jutott-neki-szek-kiakadt-a-sztar.htmlA Rocky- és a Rambo-filmek sztárja hiába ment el a díjátadógálára, a szervezők nem adták meg neki a kellő tiszteletet. TV + SztárokAFPKiss Ádám vallomása: szörnyű tragédia miatt lett humoristahttp://www.life.hu/sztarok/20170112-kiss-adam-edesapja-halala-utan-menekulesnek-hasznalta-a-humort.htmlSzörnyű tragédiát követően menekül a humorhoz Kiss Ádám. A népszerű stand upos így dolgozta fel édesapja veszteségét. TV + SztárokOrigoL.L. Junior Gesztesitől kért segítséget az apósa megpuhításáhozhttp://www.life.hu/sztarok/20170112-l-l-junior-eljegyezte-szerelmet.htmlBár Junior nem akart még komoly kapcsolatot, az Ámor nyila eltalálta a zenészt. A lány édesapjával azonban nem volt könnyű dolga a párnak. TV + Sztárok--Klapka György búcsúszertartása zártkörű lesz: csak a család és a barátok lehetnek otthttp://www.life.hu/sztarok/20170112-kiderult-milyen-lesz-klapka-gyorgy-temetese-bucsuszertartasa-zartkoru-lesz.htmlSokáig nem lehetett tudni, hogy mikor, és hol lesz Klapka György temetése, de a családnak sikerült megegyeznie a helyszínben. Az is kiderült, hogy milyen szertartást szerveztek az Aranyembernek: akarata szerint cigányzene szól majd a temetésén, de a búcsúszertartáson csak a család vehet majd részt. TV + Sztárok--Cookyt rengetegen bántjákhttp://www.life.hu/sztarok/20170112-cookyt-rengetegen-bantjak-de-a-radios-nem-enged-a-negativumoknak.htmlA hallgatók bár éltetik a rádióst, ő mégis rengeteg bántó megjegyzést kap munkája miatt. Cooky arra tette fel az életét, hogy szórakoztasson, ezért igyekszik kizárni a negatívumokat, és csak a jó dolgokra koncentrál. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.