A színész Barcelonában vett három andalúz lovat, egyet pedig Magyarországról szerzett be, bőven leendő értékük alatt. Az állatokra még így is nagyon sok tanítás vár. 

A négy ló egyenként 10 millió forintot ér. A Nemzeti Lovasszínház alapítója, Pintér Tibor szerint ezek a lovak rendkívül ügyesek és fogékonyak, ám most az a legfontosabb, hogy megtanulják tökéletesen elvégezni a feladatukat, például amikor a színészek velük "játszanak" a színpadon – írja a Blikk

Pintér Tibor szerint ezek a lovak rendkívül ügyesek és fogékonyakForrás: Facebook/Fem3Café

"Ezek a lovak most egy féléves alapkiképzésen vannak túl, de ahhoz, hogy a magas szintű díjlovagló iskola elemeit is tudják, két és fél, három év munka áll előttük. Amikor ezt elérik, akkor a tudásuktól függően lesznek értékesek.A hasonló, díjlovaglásban versenyző állatok között vannak 100 millió forint értékűek, de például a nemrég nyugalomba vonult Totilas nevű ló egymilliárdot ér. Persze mi a lovakkal nem szeretnénk versenyezni, részt venni nemzetközi tornákon, de a kiképzésük hasonló, mint azoké az állatoké, akik sorra nyerik az érmeket díjlovaglásban, díjugratásban a nagy versenyeken" – mesélte Tibor, aki nagyon büszke a szerzeményeire.