Évekkel Jimmy halála után változtatott vallomásán Hulé Éva

Jimmy Hulé Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jimmy 16 évvel ezelőtti tragédiájának mindössze két szemtanúja volt: a Király felesége és Hulé Éva. Mindenki emlékszik azonban arra a botrányra, amikor Hulé Éva megváltoztatta vallomását, és azt állította, Jimmy fegyvere dulakodás közben sült el.

Január másodikán volt 16 éve, hogy Zámbó Jimmy tragikus baleset következtében elhunyt. Január 20-án pedig temetésének évfordulója lesz. A hivatalos álláspont szerint Jimmy önkezűleg, de véletlenül vetett véget az életének. Ezt támasztották alá a szemtanúk vallomásai is, egészen addig, amíg Hulé Éva meg nem változtatta a sajátját.

Évekkel Zámbó Jimmy halála után állt elő új vallomással Hulé Éva

„Majdnem egy évtizeden keresztül vívódtam saját magammal, hogy elmondjam-e az igazat" – mondta annak idején Hulé Éva a Blikknek. „Vállaltam minden következményét, hogy kilenc éve hamisan tanúskodtam...

Ha nem nyomoznak, nem akarják felelősségre vonni a tettest, arról nem tehetek. Egy biztos, a lelkem megkönnyebbült,

hogy elmondtam, mi történt, Jimmy rajongóinak is joguk van tudni az igazat" – vélte a szemtanú, aki akkor azt állította, hogy dulakodás közben dördült el a fegyver akkor, amikor Edit asszony megpróbálta elvenni Jimmytől a pisztolyt. A szakértők azonban mindig is kételkedtek ebben a verzióban, Hulé Éva pedig már a sírba vitte a titkát, ha volt egyáltalán.

Szakértők szerint alaposan megvizsgálták a Király halálának körülményeit Forrás: MTI/Földi Imre

"Véleményem szerint az eljárást rendkívül korrekten folytatták le, ami érthető, hiszen Zámbó Imre az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. Ha lőfegyver okozza valakinek a halálát, az idegenkezűség tisztázására vitathatatlan módszerek léteznek.

Lehetetlen, amit a szemtanú állít, mert az özvegy a tragédia után azonnal lelepleződött volna

a lőpor- és ujjlenyomatok miatt" – állítja határozottan Kovács Lajos, a döglött ügyek osztályának egykori vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.