Romlik az utak minősége - Csökkentek a hazai sebességhatárok

Forrás: MTI/Oláh Tibor -
KRESZ vezetés sebességhatár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengeteg hazai úton csökkentették a megengedett legnagyobb sebességhatárt, ugyanis romlott az utak minősége. 

A közlekedési törvény szerint ötévente kell ellenőrizni a hazai utak minőségét, állapotát. A feladat elvégzéséért az útkezelők a felelősek, akik a tavalyi évben 225 kilométernyi útszakaszt vizsgáltak át.

Legyünk óvatosak: Sok helyen változtak a sebességhatárok Forrás: MTI/Oláh Tibor

A Magyar Közút Zrt. a többi között az M1-es, az M31-es és az M35-ös autópályát és a 4-es utat is vizsgálta. Rajtuk kívül még a rendőrség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság rendelkezik olyan hatalommal, hogy bármikor változtathassanak a sebességhatárokon. Ennek hátterében általában a balesetszámok, a forgalmi adatok, az útminőség és üzemeltetési tapasztalok állnak.

2016-ban ezeken az utakon módosítottak lefelé a sebességhatárokon

  • - M1-es autópálya, Győr felé, 29-es és 31-es km-szelvény között, 130 km/h helyett 100 km/h-ra (Fejér megye)
  • - M1-es autópálya, Győr felé, 39-es és 40-es km-szelvény között, 130 km/h helyett 100 km/h-ra
  • - M1-es autópálya, Budapest felé, 53-as km-szelvény és 49-es km-szelvény között, 130 km/h helyett 100 km/h-ra
  • - M1-es autópálya, Budapest felé, 46-os km-szelvény és 44-es km-szelvény között 130 km/h helyett 100 km/h-ra
  • - M1-es autópálya, Budapest felé, 27-es és 26-os km-szelvény között, 130 km/h helyett 100 km/h-ra
  • - 27-es főút, 37-es km-szelvény, 90 km/h helyett 70 km/h-ra (BAZ megye)
  • - 25-ös főút, 56-os km-szelvény, 90 km/h helyett 60 km/h-ra
  • - 7-es főút, 32-es km-szelvény, 50 km/h helyett 40 km/h-ra (Fejér megye)
  • - 7-es főút, 91-es km-szelvény, 90 km/h helyett 70 km/h-ra
  • - 7-es főút, 95-ös km-szelvény, 90 km/h helyett 70 km/h-ra
  • - 102-es főút, 20-as km-szelvény, 50 km/h helyett 40 km/h-ra (Pest megye)
  • - 811-es főút, 27-es km-szelvény, 90 km/h helyett 60 km/h-ra.
  • Az M1-es autópálya jelzett szakaszain "a pályaszerkezet elhasználódása miatt" vezették be a korlátozásokat. Ezek függetlenek a kötelező felülvizsgálatoktól - írta meg a Vezess.hu

Az alábbi útszakaszokon sebességhatár-emelés volt 2016-ban:

  • - 4-es főút, 33-as km-szelvény, 70 km/h-ról 90 km/h-ra (Pest megye)
  • - 6-os főút, 25-ös km-szelvény, 60 km/h-ról 90 km/h-ra
  • - 7-es főút, 13-as km-szelvény, 40 km/h-ról 50 km/h-ra
  • - a 21-es főút felújított, 2×2 sávos szakaszai, 90 km/h-ról 110 km/h-ra (Heves és Nógrád megye)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.