Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel azt mondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd a védőfalnak csapódott. Az Index információi szerint a Szinyei gimnázium diákjait érte a szerencsétlenség, akik síelni voltak. A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők és két sofőr - volt a buszon, de egyes információk szerint ennél többen voltak utaztak a járművön, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.
"Azt kell sajnos mondanom, hogy a helyzet súlyos" - fogalmazott a sajtófőnök.

A milánói magyar konzul már a helyszínen van, a kórházakat keresi fel - három veronai intézménybe vitték a sérülteket -, és próbál minden segítséget megadni. Hozzátette, hogy Milánóból minden munkatársuk Veronába utazik, és a római konzul is elindult oda.
"A miniszter utasításának megfelelően két konzul Budapestről is útnak indult, hogy a szükséges segítséget megadja" - mondta.

A külügyminisztérium minden információt megad a szülőknek, de még nincs a busz minden utasáról névre szóló információjuk, ezeket igyekeznek megszerezni.