Kelemen Anna azon hírességek közé tartozik, akik nem szépítik a múltban elkövetett tetteiket. Erről mesélt Várkonyi Andinak.

Volt idő, mikor a szőke plasztikbombázó felnőtt filmekben szerepelt. Akkor azzal magyarázta tettét, hogy kellett a pénz és ezzel tudott leghamarabb anyagi javakhoz jutni. Természetesen már felhagyott a pornóval  Kelemen Anna, múltja viszont visszaköszön a jelenben is. Várkonyi Andi a Micsoda nők! című műsorban például megemlítette, hogy ha valaki rákeres Anna nevére a böngészőben, akkor az első néhány oldalon nem igazán publikus videókat és cikkeket talál. Az egykori nyuszilány elmondta, hogy tisztában van van azzal, milyen tartalmak keringenek az interneten és ha nagyon akarná, leszedethetné őket, de nem gondolja, hogy erre szüksége lenne. Vállalja a múltját, nem szégyelli azért magát, mert olykor ponrófilmekben szerepelt. Állítja, akkor ezt érezte jónak, ehhez volt kedve, utólag nem szabadkozik és nem is akarja kitörölni.

Kelemen Anna jelenleg egy kétgyerekes férfi oldalán találta meg a boldogságot, elmondása szerint ő a pótmamája szerelme két lányának és egyelőre nagyon élvezi, Választottja kedvéért még a fővárosi kényelmet is elcserélte a vidéki életre.