Felcsalta magához a mit sem sejtő fiút, aki nagyon pórul járt: volt barátnője egy sarlóval vágta le a hímvesszőjét. 

A fiatal lány tudomására jutott, hogy miután őt elhagyta a 23 éves férfi, egy másik nőt vett feleségül. Ezt annyira zokon vette, hogy ördögi tervet eszelt ki egykori párja ellen: szexuális szolgáltatásokat ígérve felcsalta magához az áldozatot, majd az aktus után egy váratlan pillanatban az odakészített sarlóval, egy mozdulattal levágta a fiú péniszét.

Ezt követően felkapta a levágott hímtagot és elmenekült vele a helyszínről. A halálra rémült fiúval a szülei rohantak kórházba, miután az hazavonszolta magát a tett helyszínéről. Az orvosok szerint nem menthető a fiú pénisze.

Az indiai férfi azonban sem a szülőknek, sem az orvosoknak nem vallotta be az igazságot. Azt hazudta mindenkinek, hogy saját maga követte el a nemi szervének amputációját

A sarló, amellyel a nő elkövette bűntettétMydrin Jones

"A 20 éves lány ellen nyomozást indítottunk gyilkossági kísérlet gyanúja miatt" - nyilatkozta Anil Upadhya, a helyi rendőrfönök a Mirrornak.

Az elkövetőt és az eset során használt sarlót már megtalálták, így az ügy a bíróságon folytatódik tovább. A féltékenység könnyen kifordítja önmagából az embert: tavaly év végén egy fiú a szüleit ölte meg, mert szerinte azok nem szerették őt eléggé.