sajtótájékoztató veronai buszbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombat hajnalban tudnak elindulni a veronai buszbaleset áldozatainak földi maradványaival Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a pénteki sajtótájékoztatón.

Hozzátette, a temetkezési vállalat három autója csütörtökön megérkezett a helyszínre, csakúgy, mint a külügyminisztérium járműve, amely a buszban épen vagy részben épen maradt poggyászok hazaszállítását végzi.

A temetkezési vállalat szakemberei és a konzulok úgy döntöttek, szombat hajnalban indulnak Magyarországra, mert az előzetes információkkal szemben nem három, hanem öt kórházból veszik át a holttesteket, és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően hermetikusan, cinkkel kell lezárni a koporsókat, ami hosszabb folyamat az előzetesen kalkuláltnál – mondta a miniszter.
Közölte: a holttesteket a Honvédkórházba szállítják, a hozzátartozókat előzetesen egyeztetett időpontban, a tervek szerint vasárnap reggel 9 és délután 4 között fogadják. A kórház pszichológusokat és orvosokat biztosít a helyszínen, a sajtó képviselőit nem engedik majd be – tette hozzá.

Forrás: AFP

Kitért arra, hogy a poggyászokat a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba szállítják, ahol gondoskodnak arról, hogy kiadják azokat a hozzátartozóknak. A temetési költségeket a korábban jelzettnek megfelelően átvállalta a fővárosi önkormányzat; a siófoki és a dunakeszi halálos áldozatnál is vállalják a költségeket a helyi önkormányzatok – mondta.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a holttestek hazaszállításával lezárul a külügyi munka nagy része, a két válságos állapotban lévő sérültről folyamatos a konzultáció az olasz orvosokkal, a veronai tiszteletbeli konzul végzi ezt a továbbiakban. Kérdésre válaszolva elmondta, az összes áldozatot azonosították, a két válságos állapotban, mesterséges altatásban lévő sérült személyazonosságát nincs felhatalmazása nyilvánosságra hozni. Egyikük bőrátültetésen esett át, az orvosok szerint a körülményekhez képest sikerrel – mondta, hozzátéve: a hazaszállítás legfeljebb hónapok múlva lehetséges.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Tüzet nyitott egy francia katona egy rátámadó férfira a párizsi Louvre-nálhttp://www.life.hu/news/20170203-tuzet-nyitott-egy-francia-katona-egy-ratamado-ferfira-a-louvre-nal-parizsban.htmlTüzet nyitott, és súlyosan megsebesített egy francia katona a párizsi Louvre Múzeumánál pénteken egy késsel rátámadó férfit. News--Sokkoló videó: Halálba zuhant egy férfi (18+)http://www.life.hu/news/20170203-meghalt-a-sokvemeletet-zuhant-moszkvai-ferfi.htmlAz orosz férfi egy sokemeletes ház ablakának külső párkányán állt, amikor lábai megcsúsztak, és a mélybe zuhant. A moszkvai night club tulajdonosa belehalt a sérüléseibe. NewsThinkstockHolttestet találtak egy kigyulladt házban Túronyonhttp://www.life.hu/news/20170203-holttestet-talaltak-egy-kigyulladt-hazban-turonyon-baranya-megye.htmlHolttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt parasztházban a Baranyai megyei Túronyon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján péntek hajnalban. News--Újabb súlyos buszbaleset: 17-en sérültek meghttp://www.life.hu/news/20170202-tizenheten-serultek-meg-egy-autobuszban.htmlA sofőrrel együtt harmincöten utaztak azon az autóbuszon, ami árokba borult Kisláng közelében. Tizenheten sérültek meg. NewsFüstölt a 3-as metró - A felszínre menekítették az utasokathttp://www.life.hu/news/20170202-fustolt-a-3-as-metro-a-corvin-negyednel.htmlPótlóbusz jár a 3-as metró helyett a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között csütörtök este - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán. A BKK közölte: járműhiba miatt van szükség a metró pótlására. News--Klapka csak Mary Zsuzsit és a pénzt imádta http://www.life.hu/news/20170202-klapka-gyorgy-egykori-bejaronoje-kitalalt.htmlAz "Aranyember" egykori bejárónője kiteregette a szennyest: szerinte Klapka György egyszerre volt lenyűgöző úriember és rideg üzletember is, akit a pénzen kívül csak Mary Zsuzsi érdekelt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.