Hajdú-Bihar megye Drotár Adrienn politikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Drotár Adriennt a Hajdúszoboszló Televízióban lement interjúja után rengeteg támadás érte, ezért úgy döntött, nem foglalkozik többé politikával. 

Ahogy azt a Life.hu megírta korábban, Drotár Adrienn, a a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjának országos alelnöke a Hajdúszoboszló TV-nek adott interjút, amelyben a párt létrejöttének alapjairól, jövőbeli terveiről, illetve Adrienn távlati elképzelésieről hallhattunk némi ízelítőt.

A felvétel azonban akkora port kavart, hogy a kezdő politikusnő már le is mondott az alelnöki posztjáról, és kilépett a pártból. Állítása szerint rengeteg negatív vélemény és támadás érte, amelyeket igazságtalannak érez, ezért döntött így.

Névtelenül, arctalanul gyalázkodtak velem szemben, undorító megjegyzéseket tettek, pedig nem is ismernek. A párt eddig csak nekem került pénzbe és időbe, nem pénzkereseti célból léptem volna politikai pályára. Van vállalkozásom, nem ebből akarok megélni. Úgy gondoltam, ha van rá esély, hogy segítsek embertársaimon, akkor ezért a pártban tudok tenni valamit. Jó szándékkal kezdtem el - mesélte a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.