Jon Bon Jovi 55 éves lett: Boldog születésnapot

Forrás: AFP/Kevin Winter -
Jon Bon Jovi születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ma 55 éves világsztár évtizedek óta a pályán van, de neki is meg kellett küzdenie a sikerekért. A sorozatos elutasítások azonban nem szegték kedvét, addig ment, amíg el nem érte a célját. Eközben sosem felejtette el, hogy honnan indult: középiskolai szerelmét vette feleségül, akivel már 28 éve boldog házasságban élnek.

Jon Bon Jovi nemcsak tehetséges énekes, de világsztár létére sikerült megőriznie a magánéletét magának. Az énekes is megküzdött azért, hogy dalait egyáltalán hallhassák az emberek, de megérte! Az első számát, a Runaway-t rengeteg kiadónak elküldte, de mindegyik visszautasította, ő azonban nem adta fel.

Végső elkeseredésében a WAPP-FM nevű manhattani rádió műsorvezetőjéhez is eljuttatta a felvételt, aki el volt ragadtatva a daltól. Nemcsak a műsorba került be, de a rádió válogatáslemezén is hallható volt a szám, ezután ajánlottak először szerződést az énekesnek.

Jon Bon Jovi 55 éves lett Forrás: AFP/Kevin Winter

Az első siker után megállíthatatlan volt az énekes. Az első Bon Jovi album 1984. január 21-én jelent meg, és több mint félmillió eladott példánnyal aranylemez státuszt ért el az USA-ban. A második album viszont nem aratott sikert, a harmadik nagylemez azonban igazi áttörés volt. A negyedik, 1988-as New Jersey című albummal folytatták a sikereket, és világ körüli turnéra indultak.

Az amerikai koncertek közepén, 1989. április 29-én Jon Bon Jovi Las Vegasba utazott, hogy feleségül vegye középiskolai szerelmét,

Dorothea Rose Hurley-t, akivel azóta is boldog házasságban élnek, lassan 28 éve! Négy gyermekük született, és Jon példás családapaként éli az életét.

Szexi férfi sztárok 50 felett is

Rengeteg olyan híresség van, aki a kora ellenére képes megőrizni a sármját! Ilyen például Jon Bon Jovi, Brad Pitt és George Clooney is! Nézd meg, kik vannak még a listán!
Baleset történt A mi kis falunk forgatásánhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-baleset-mi-kis-falunk.htmlAz RTL Klub új sorozatának, A mi kis falunk című produkciónak forgatásán váratlan baleset történt: elszabadult egy traktor és a víz felé vette az irányt. TV + SztárokOrigoRékasi Károly nem tudott uralkodni az indulatainhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-rekai-karolynak-neha-eljart-a-keze.htmlRékasi Károly életének egy nehéz időszakáról mesélt: édesapja súlyos beteg volt, ami megviselte őt és sokszor reagált durván egy-egy helyzetben. Olykor még a keze is eljárt... TV + Sztárok--Kembe Sorel kitálal egykori kedveséről, Kondákor Zsófirólhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-kembe-sorel-tiszta-vizet-ont-a-poharba-kondakor-zsofi.htmlKondákor Zsófi és Kembe Sorel tavaly év végén szakítottak négy év együttélés és egy közös gyerek után. Az ok akkor ismeretlen volt, a férfi viszont nem hallgat tovább. TV + Sztárok--Gaál Noémi elárulta, hogy visszatér-e a képernyőre http://www.life.hu/sztarok/20170302-gaal-noemi-elarulta-hogy-visszater-e-a-kepernyore.htmlTizenkilenc év után búcsúzott el a TV2-től Gaál Noémi, aki megsiratta az ott töltött éveket és azt, hogy mindannak vége szakadt. Az egykori időjós elárulta, kapott már megkereséseket. TV + SztárokOrigoGesztesi Károly elvesztette lánya, Panka bizalmáthttp://www.life.hu/sztarok/20170302-gesztesi-karoly-elvesztette-lanya-panka-bizalmat.htmlGesztesi Károly az utóbbi időben több rossz időszakon is átesett, főleg az alkohol okozott nála problémát. Szerinte a depressziója miatt került ebbe a helyzetbe, és így elvesztette lánya, Panka bizalmát is, de mindent megtesz azért, hogy visszakapja.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huMajka életéből hiányzik az alkoholhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-majkanak-hianyzik-az-alkohol.htmlMajka az elmúlt időszakban kicsit visszább vett a dorbézolásból: kevesebbet bulizik és az alkoholtartalmú italok fogyasztását is mérsékelte. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.