Mészáros Árpád Zsolt lebukás tévéműsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mészáros Árpád Zsolt laza apukának tartja magát, de azért erre a beszólásra még ő sem számított a kisfiától. 

A négygyermekes édesapa rajongásig szereti a gyerekeit, ezért mindig törekszik arra, hogy sok közös élményben legyen részük. A munkájából kifolyólag nem találkozik mindennap a csemetéivel, ezért fontosnak tartja, hogy az együtt töltött idő értékes legyen.

"Óriási szerelem van köztem és köztük" – mondta egyszerűen a 42 éves musicalszínész.

Mészáros Árpád Zsolt szeretne minél több értéket és élményt adni a gyermekeinek Forrás: Sunhillmedia

Zsolt azt is elárulta, hogy véleménye szerint akkor lehet egy gyereket igazán felkészíteni az életre, ha időnként hagyjuk őket hibázni, és nem óvjuk meg a kicsiket mindig mindentől. Bár szerinte az is szükséges, hogy a szülők barátként is jelen legyenek a gyerek életében – írta meg a Story magazin.

Három fia közül Mersében látja leginkább önmagát, aki már most igazi nagydumás, de emellett igazi csupa szív kisfiú. Ezt legutóbb a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsor forgatásán bizonyította be

Merse, aki elárulta, hogy a többi között nagyokat pukizni is az édesapjától tanult meg.

Balesetet szenvedett Mészáros Árpád Zsolt az ügetőn

MÁZS most is indult a Kincsem Park szilveszteri fogathajtó sztárfutamán, hiszen imádja a lovas sportokat. Tapasztalata ellenére azonban csúnya balesetet szenvedett. Olvass tovább itt...

Freddie és Rátonyi Krisztina lesznek az Eurovíziós Dalfesztivál szakkommentátoraihttp://www.life.hu/sztarok/20170309-freddie-es-ratonyi-krisztina-kommentalja-eurovizios-dalfesztivalt.htmlAz Eurovíziós Dalfesztivál szakkommentátora is Gundel Takács Gábor volt, de már megtalálták a megfelelő helyetteseket: Freddie és Rátonyi Krisztina vezeti majd a műsort. TV + SztárokOrigoKelemen Annának már nem a testiség a legfontosabbhttp://www.life.hu/sztarok/20170309-kelemen-annanak-mar-a-lelek-is-szamit-egy-kapcsolatban.htmlKelemen Anna meglepő nyilatkoztatott tett: elárulta, hogy számára mi a legfontosabb egy párkapcsolatban. TV + Sztárok--Hajdú Péter és barátnője, Eszter között a gyerekvállalás is szóba kerülthttp://www.life.hu/sztarok/20170309-hajdu-peter-baratnoje-gyereket-akar.htmlDecember elején jött össze Hajdú Péter és Eszter, kapcsolatukat már a nagy nyilvánosság előtt is felvállalták. Úgy tűnik, a viszonyuk nagyon komolyra fordult, ugyanis már a gyermekvállalás is szóba került köztük. TV + Sztárok--Csobot Adél majd kiugrik a bőrébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170309-csobot-adel-vidam-es-boldog.htmlA boldog anyuka csak úgy sugárzik a legújabb fotóján. TV + SztárokOrigoNémeth Kristóf és kedvese, Judit szakítottakhttp://www.life.hu/sztarok/20170309-nemet-kristof-es-judit-szakitott.htmlNémeth Kristóf és kedvese csaknem két éve jöttek össze, de váratlanul véget ért a kapcsolatuk. Nemrég még az esküvőt tervezgették, de erre már biztosan nem fog sor kerülni. TV + SztárokOrigoMagántitkára hagyja el Kate Middletonthttp://www.life.hu/sztarok/20170308-katalin-hercegne-magantitkara-tavozik.htmlA szóban forgó hölgy 10 év együttműködés után hagyja ott a királyi családot. Jó oka van arra, hogy így tegyen. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.