8 éves kislány került elő a dzsungelből - Majmok nevelték

Maugli kislány dzsungel India
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Észak-Indiában találták meg a 8 éves kislányt, aki nem tudott beszélni, és állat módjára viselkedett – számolt be a Times of India.

Egy természetvédelmi terület rutinellenőrzése során talált rá a gyermekre egy vadőr, aki azonnal értesítette a rendőröket. A kislányt egy csapat majom vette körül, és az állatoktól nem is akart elszakadni. Végül a rendőröknek sikerült eltávolítaniuk a gyermeket a majmoktól, majd kórházba szállították.

A kislány nem tud beszélni, állatias hangokat ad ki, négykézláb jár, és nem tud emberi módon étkezni. Mindenkitől fél, az orvosokra is erőszakosan reagál. Szakértők szerint nagyon hosszú folyamat lesz, mire beilleszkedik a társadalomba, ha egyáltalán sikerül neki. Azt senki sem tudja, hogy mióta élt a dzsungelben, és hogyan került oda.

Harmadszorra nyert a lottón a kanadai házaspár, Barbara és Douglas http://www.life.hu/news/20170406-harmadszorra-nyert-a-lotton-a-kanadai-hazaspar.htmlNincs szerencsésebb ember Barbaránál és férjénél, akik megnyerték a lottó fődíját. Ez is elég lenne az ünneplésre, de a különös az, hogy már nem először sikerült pénzt nyerniük a játékban, ez a harmadik alkalom! NewsThinkstockIdőjárás: viharos szél miatt adtak ki figyelmeztetésthttp://www.life.hu/news/20170406-viharos-szel-miatt-adtak-ki-figyelmeztetest.htmlAz időjárás nem kedvez, sajnos a borús idő mellett még kemény és viharos széllökésekre is kell számítanunk. Figyelmeztetést is adtak ki a szél miatt. News--Majdnem teljesen egyszerre hunyt el egy idős házaspárhttp://www.life.hu/news/20170405-kozel-egy-idoben-hunyt-el-egy-idos-hazaspar.htmlElképesztő eset történt Wingstonban: egy idős házaspár tagjai szinte percre pontosan egyszerre veszítették életüket. NewsThinkstockÜrülékével dobott arcon egy nénit a majom: Videó!http://www.life.hu/news/20170405-urulekkel-dobott-meg-egy-idos-nenit-a-majom.htmlValószínűleg ez a videó lesz a michigani állatkert legnézettebb felvétele. Nem is csoda, hiszen ilyet nem látni mindennap. News--Ürülékével dobott arcon egy nénit a majom: Videó!http://www.life.hu/news/20170405-urulekkel-dobott-meg-egy-idos-nenit-a-majom.htmlValószínűleg ez a videó lesz a michigani állatkert legnézettebb felvétele. Nem is csoda, hiszen ilyet nem látni mindennap. News--Elhunyt Caitlin Nelson, a palacsintaevő-verseny áldozatahttp://www.life.hu/news/20170405-elhunyt-a-palacsintaeves-kozben-fulladozo-caitlin-nelson.htmlSosem lehet tudni, hogy milyen ártalmatlan játékokban leselkedik ránk a veszély. Ez a fiatal egyetemista lány sem gondolta, hogy a palacsintaevő-verseny lesz élete utolsó programja. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.