Nem egyszer éjszakába nyúltak a Passió XXI. zenés darab próbái, amelyet virágvasárnap, egyetlen alkalommal játszanak az Aréna színpadán. A benne szereplő színészek, énekesek állítják, Alföldi Róbert rendező igen csak kemény kezű főnök, de ez csak azért van, hogy a maximumot hozza ki belőlük.

"Több alkalommal is dolgoztam már együtt Robival, és hazánk egyik legjobb rendezőjének tartom. Alig egy hónapunk volt összerakni a produkciót, de mivel Robi egyértelműen és pontosan tudta, mit szeretne látni a színpadon, így ment a munka. Nekünk színészeknek az a feladatunk, hogy a legtökéletesebben hajtsuk végre a rendező utasításait, és ezt Robi maximalizmusával el is tudja érni" – mondta el Feke Pál. 

Feke PálFotó: Bielik István - Origo

"Alföldi igazi megszállott, a maximumot hozza ki magából és mindenki másból is, nem ismer egy pillanatnyi lazulást sem. Ilyenkor Robi kizárólag rendezőként működik, csak a darabot látja maga előtt, és arra koncentrál, hogy a legjobb szülessen meg. Ez egyrészt nagyon inspiráló, másrészt persze kemény munka, mindenki igyekszik tartani vele a tempót, ami nem könnyű feladat. Mint minden maximalista számára, Alföldinek is elsősorban a végeredmény számít. Egy nagyszabású színházi produkcióba az ember nem barátkozni jár. Ez nem egy demokratikus műfaj. A rendező dolga, hogy irányítson kemény kézzel mindenkit, és kikényszerítse a tempót. Ehhez kell keménység, fegyelem és szigor. Kemény vezető, ilyenkor nem olyan, mint a magánéletben" - nyilatkozta a Blikknek Tóth Gabi, aki eleinte izgult a munka miatt, de végig nagyon élvezte a próbafolyamatot.

Tóth GabiForrás: Tóth Gabi / Facebook