Natascha Kampusch interjú elrablás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Natascha Kampuscht 10 éves korában rabolta el az utcáról Wolfgang Priklopil. Nyolc évig tartotta fogva a kislányt. Szexuálisan és fizikailag is bántalmazta. A lány 2006-ban szökött meg elrablójától, a férfi ezután öngyilkos lett, vonat alá ugrott. Kampusch megrendítő interjút adott a Mirrornak.

Natascha a brit Mirrornak adott egy hosszabb interjút, az újságírót egykori börtönébe, Priklopil házába is elvitte. A lány többször látogat el a házhoz, azt mondja, 10 éve üresen áll. Már nem zaklatja fel a látvány, azt mondja, az épület nem tud neki ártani, csak az emlékek fájnak.

Natascha Kampusch a fogvatartója háza előtt Forrás: Chanel Seven

A most 29 éves Natascha azt meséli, sokszor kérdezik meg tőle, hogy miért nem szökött meg előbb. Erről új könyvében ír:
"Rabságom egyik legrosszabb pillanata az volt, amikor egy szál bugyiban, kiéheztetve, összeverve, kopaszon az ajtó előtt álltam, és azt mondta nekem, hogy fussak csak, meglátjuk, meddig jutok. Annyira megalázott engem, és annyira szégyelltem magam, hogy egyetlen lépést sem tudtam tenni. Ekkor Prikropil ellökött, és azt mondta: »Látod, a világnak nincs szüksége rád, a te helyed itt van!«"

Kampusch rettegett az elrablójától, ugyanakkor kötődött is hozzá. A férfi volt az egyetlen emberi kapcsolata. A lány végül a hátsó kerten keresztül szökött meg tőle 2006-ban, amikor a férfi éppen telefonált. Priklopil egy vonat elé ugrott, amikor fogvatartottja elmenekült. A lány megnézte a holttestét. Erről azért nem beszélt korábban, mert szerinte a kívülállók nagyon nehezen értették volna meg, miért volt erre szüksége:
"Egyetlen emberrel volt kapcsolatom hosszú éveken keresztül. Rajta múlott az életem, ő nevelt fel. Nem tudsz valakitől csak úgy elszakadni, akivel nyolc és fél évet töltöttél együtt. Majdnem annyit éltem vele, mint korábban a családommal."

Kampusch még mindig terápiára jár, hogy fel tudja dolgozni a múltját, poszttraumás stressz szindrómában szenved. Párkapcsolata sem volt még a szökése óta, azt mondja, nagyon nehezen bízik meg a férfiakban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.